A biofarm házi szakácsai és hentesei, Nágel Attila és Patus Ferenc (Fotó: Hinzellér László)

Március 9-én Szőgyénben kistérségi találkozót szerveztek a mezőgazdászok részére, melynek résztvevőit Vígh Gábor polgármester is köszöntötte. A Csemadok helyi alapszervezete rendezésében sorra került találkozón hat község, Szőgyén, Bart, Nagyölved, Kéménd, Köbölkút és Kisújfalu gazdái és polgármesterei vettek részt.

A találkozón Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai és régiófejlesztési alelnöke, megyei képviselő a határon átnyúló támogatásokról tartott előadást, melynek során elemezte a hazai mezőgazdaság jelenlegi állapotát is, majd a kisgazdák helyzetével, illetve azok határon átnyúló támogatásával foglalkozott. Eddigi tapasztalatairól, hazai és magyarországi észrevételeiről szólva sok hasznos példát hozott fel a jelenlévőknek. Említést tett a Baross Gábor Tervről is, melyet ajánlott mindenkinek, mivel sok hasznos információval szolgálhat a jövőt illetően. A továbbiakban szólt a felmerülő problémákról, hiányosságokról, nehézségekről is, amelyeket a közeljövőben igyekeznek majd orvosolni.

Második előadóként Cserge Zsolt, a Szlovákiai Fiatal Gazdák Szövetségének elnökségi tagja ismertette a fiatal gazdák szervezetének küldetését és szervezeti felépítését. Eddigi tevékenységükről, tapasztalataikról szólva a pozitívumok mellett megemlítette a felmerülő problémákat is. A támogatások, illetve a gazdasági földterületek rendezése terén sokszor gyakorlati nehézségekbe ütköznek a kisgazdák. Ezek orvoslását folyamatosan próbálják megoldani.

A következő előadó Tamasek Zoltán, a Bio Tomal cég vezetője volt, aki a szántóföldi növénytermesztésben használható altermatív növényvédelemről szólt. Kiemelte a biológiai növényvédelem jelentőségét egészséges életkörnyezetünk megőrzése és a mezőgazdasági termékek előállítása szempontjából. A termőföld szerepéről szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a vegyszerezésen és műtrágyázáson túl milyen fontos a termőföldjeink talajkímélő művelése, ápolása is.

A találkozó vitája során számos kérdés hangzott el a határon átnyúló támogatásokról, illetve a gazdasági földterületek cseréjéről, bérletéről. Az előadók ígéretet tettek ezen észrevételek továbbítására.

A rendezvényen bemutatkozott a szalkai Biofarm ízletes mangalicafinomságaival, amelyeket Góra Róbert mérnök vezetésével hazai receptek alapján a közelmúltban kezdtek készíteni. A biogazdálkodással is foglalkozó mezőgazdasági üzem csak saját termékeit dolgozza fel biokategóriás minősítéssel.

A találkozó másik érdekessége volt Melecsky Tibor kürti borász borainak a kóstolója.
A kistérségi találkozó jó alkalom volt a szakmai, támogatási információk átadása mellett az ágazaton belüli lehetőségek, főleg a vidéki gazdaságok, kisgazdák, családi vállalkozások
számára kínálkozó tippek, ötletek bemutatására is.