Bugár Béla (Fotó: Tomáš Benedikovič/DenníkN)

A sajtó tegnap délutáni hírére, miszerint Bugárék arról tárgyalnak, mi legyen Kaliňákkal, némelyek már a változás szelét vélték érezni, és a belügyminiszter vagy akár a kormány bukását vizionálták. Pedig a fuvallat olyan gyengére sikeredett, hogy egy vékony kis ágat is alig lengetett volna meg.

Bugárék kibővített elnökségének ugyanis a több mint három órán át tartó tanácskozás után csupán annyira futotta, hogy a sajtó előtt kimondja, amit némely tagja már korábban is kimondott, azaz, hogy Kaliňáknak mennie kellene. Persze csak ha Robert Fico is úgy akarja…

Mert a helyzetet Bugérák szerint csakis a Smer tudja pacifikálni. S ha majd a Smer eldönti, mi legyen, akkor a Most-Híd is állást foglal. De addig nem kell elsietni semmit sem, egyébként is, ilyen kérdésekben csak a párt országos tanácsa dönthet, bizonygatta Bugár, s majd ha tudni fogják az eredményt, összehívják azt.

Bár Bugár azt ígérte, rövidesen sor kerül erre, azt mégsem tudni, meddig várnak majd Ficóék döntésére. A várakozás szélsőséges esetben eltarthat akár a következő választásokig is, már ha valamiféle csoda nem történik, vagy esetleg külső nyomásra – mondjuk, hogy netán felébred végre ennek az országnak a népe – nem kényszerül Robert Fico határozottabb lépésre annál, mint hogy megígéri, egyszer majd kiköltözik az adócsaló házából…

Azt meg már végképp nem gondolja Bugár, hogy szükséges lenne a kormányt is feláldozni ezért az ügyért. Pedig vannak a frakciójában olyanok, akiknek azért ez a sok szenny már megülte a gyomrát. Ott van például Igor Janckulík, aki a Sieť parlamenti klubjának feloszlása után ült át a Most-Híd padsoraiba, s aki most jelezte, hogy kikívánkozik már ebből a kormánykoalícióból, szerinte ugyanis megengedhetetlen, hogy a legfelső politikai szinteken lévő emberek kapcsolatban legyenek olyanokkal, akikről azt rebesgetik, hogy összefonódásaik vannak az alvilággal, ráadásul a származási országukban büntetőeljárás folyik ellenük. Janckulíkkal azonban nem mindenki ért egyet még az eredeti párttársai közül sem, másképpen vélekedik például Andrej Hrnčiar is, aki annak idején szintén a Sieťből landolt Bugéráknál, szerinte ugyanis a helyzetet politikai célokra használják ki.

Azt még egyelőre nem tudni, hogy Lucia Žitňanská, az igazság legfőbb asszonya ebben az országban milyen álláspontra helyezkedik végül, Bugár szerint ott volt ugyanis, amikor a kibővített elnökség az említett állásfoglalását meghozta. Az Aktuality.sk értesülései szerint viszont amennyiben Kaliňák hét napon belül nem távozik a posztjáról, Žitňanská tiltakozásul kész lemondani a miniszteri székéről.

Bugár azonban a békés megoldások embere. Azt mondja, nem kell feleslegesen olajat önteni a tűzre, meg azt is, hogy a gyilkosság kivizsgálásának a hitelessége érdekében akár törvényt is készek módosítani.

Csakhogy nem biztos, hogy az embereknek éppen egy törvénymódosításra van szükségük ahhoz, hogy újra bízni kezdjenek ennek az országnak a rendőrségében és az igazságszolgáltatásában. Most hatalmas ígérgetések és nagy szavak hangzanak el minden felelős kormánypolitikus, az országos rendőrfőnök és a legfőbb ügyész szájából is arra vonatkozóan, hogy rendesen kivizsgálják az ügyet, nemzetközi szakértők bevonásával. Csakhogy… alig akad ebben az országban, aki ezt komolyan veszi. Mert ha őszinte hajlandóság lenne erre az érintett politikusok részéről, hogy mást ne említsünk, akkor Robert Kaliňák, akinek az alvilághoz köthető emberektől tisztázatlan eredetű pénzek futottak be a számlájára, már rég nem lenne itt belügyminiszter, és Robert Fico kormányfő már rég nem lakna egy bizonyíthatóan adócsaló házában mindmáig, tisztázatlan anyagi feltételek mellett.

És a Most-Híd már rég nem asszisztálna csendben mindehhez.