Fotó: SITA

Egy csapatot hoztak létre a konkurens médiumok szerkesztői, hogy befejezzék azokat az ügyeket, amelyeken az Aktuality.sk meggyilkolt oknyomozó riportere, Ján Kuciak dolgozott.

A csoportban oknyomozó riporterek, adatújságírók és helyszíni riporterek vannak az Aktuality.sk, Sme, Denník N, Trend, Nový Čas, Postoj, Hospodárske noviny, illetve a Szlovák Rádió és Televízió, Markíza és Joj televízió szerkesztőségeiből. A csapathoz kapcsolódott a svájci Blick és a lengyel Onet lapok, a Cseh Rádió és a német Die Welt is.

„Szeretnénk összefogni a legjobb újságírókat, és a szerkesztőségeknek lehetőséget nyújtani az együttműködésre azokban az ügyekben, amelyeket Ján Kuciak megnyitott, de már nem tudott befejezni. Az együttérzés bizonyítéka ez, és igyekezet egy jó ügyért folytatott küzdelemre” – jelentette ki az Aktuality.sk főszerkesztője, Peter Bárdy.

Az újságírók kedden (március 6-án) abban a szerkesztőségben találkoztak először, ahol Kuciak dolgozott. Az Aktuality.sk a rendelkezésükre bocsátotta a meggyilkolt újságíró anyagait és feljegyzéseit, amelyeket már nem tudott felhasználni. A csapat megegyezett az együttműködés szabályaiban is. A megszerzett információkat kölcsönösen kicserélik majd, és azt tervezik, hogy azokat a dokumentumokat is megosszák, amelyekhez a nyitott adatoknak vagy a forrásaiknak köszönhetően jutnak. A cikkeket együtt vagy egyénileg jelentetik meg majd, Kuciak munkájára hivatkozva.

Az utolsó hónapokban Kuciak főleg az olasz vállalkozókkal és azok politikusi, ügyészi, illetve közhivatalnoki kapcsolataival foglalkozott. Azon a nyomon indult el, hogy az olasz vállalkozók közel állnak az olasz maffiához. De nem ez az egyetlen befejezetlen ügy, amit Kuciak maga után hagyott. A jegyzetfüzete és az általa készített adatsémák arról tanúskodnak, hogy a kormánypárti Smerhez közelálló oligarchákkal is foglalkozott.

Az újságírócsapat elsőként azt az információt ellenőrzi, amelyről Pavla Holcová is beszélt a Cseh Oknyomozó Újságírói Központból. Ján Kuciak az olasz vállalkozók és a Smer-SD magas beosztású politikusainak összefonódásaira is rábukkant, amelyekről eddig még nem hallott a nyilvánosság. Elképzelhető, hogy az újságírói csapat újabb tagokkal bővül még.

A felvidéki magyar civil szervezetek is megszólalnak

Az újságíró gyilkossággal kapcsolatban a felvidéki magyar civil szervezetek is kifejtették véleményüket. „Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és menyasszonyának meggyilkolása, valamint a tragédia következményei rámutattak arra, hogy Szlovákia súlyos problémákkal küszködik. Ezek a problémák alapjaiban érintik az igazságszolgáltatást, a jogállamiságot, valamint az ország politikai képviseletének elveit és értékeit. A kirobbant válság azóta is tart” – olvasható a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala sajtóközleményében.

Mint megjegyzik: „A szlovákiai magyar közösség évtizedek óta büszke arra, hogy a demokratikus értékek védelmezője. Képviselői azért küzdöttek, hogy Szlovákia felvilágosultabb, szabadabb hellyé váljon és egyenrangú állampolgároknak tudhassuk magunkat. Így volt ez a mečiari diktatúra leváltása idején is. A szlovákiai magyar közösség tagjai pontosan átérzik, milyen szembesülni a hátrányos megkülönböztetéssel és az előítéletekkel. Ezért különösen nagy felelősség hárul ránk ebben az időszakban. Közösségünk sokszínű, de mindannyian tisztességes államban, tisztességes módon akarunk élni. Azt szeretnénk, hogy hiteles emberek képviseljenek minket a demokratikus értékek szellemében!”

A nagymácsédi gyilkosságot a jogállam szabályai szerint kell kivizsgálni, meg kell nevezni a bűnösöket. Emellett további fontos lépésekre is szükség van. „A szlovákiai demokrácia mély válsága, az országban uralkodó közállapotok odáig vezettek, hogy a politikusaink hitelüket vesztették. A bizalmatlanság felszámolásában fontos a civilek szerepe. Ezért egyértelműen ki kell jelentenünk, hogy a miniszterelnök személyét és kijelentéseit is elfogadhatatlannak tartjuk. Nem értünk egyet azzal sem, hogy a szlovákiai magyarokat képviselő politikusok a közösség érdekeire hivatkozva védik a kormánykoalíciót. Aki így tesz, az nem az egész szlovákiai magyarság nevében beszél” – hangsúlyozta Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvívője.

A TANDEM közhasznú szervezet tagjai is megszólaltak a Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása miatt kialakult aktuális közéleti események kapcsán.

Mint a közleményükben megfogalmazták: az elmúlt napok eseményei azt mutatták, a kormány vezető politikusai nem tartják elég indoknak ezt az emberi és társadalmi szörnyűséget ahhoz, hogy vállalják a politikai felelősséget a kialakult helyzetért. Önreflexió helyett másokra mutogatnak. Hozzátették, egy újságíró meggyilkolása több mint politikai ügy, a sajtószabadság elleni erőszakos fellépés a demokrácia és a jogállamiság elleni támadásnak számít.

A TANDEM egy kilenc éve működő közhasznú szervezet. Fennállásuk során soha nem folynak bele a pártpolitikai csatározásokba, ugyanakkor a közügyek iránt, a társadalmi témák iránt felelősséget érznek. „A fiataloknak azt tanítjuk, hogy ne féljenek kritikusan gondolkodni, vállaljanak tetteikért felelősséget, merjenek kiállni a saját és mások jogaikért. Úgy érezzük, ebben a társadalmi kérdésben nem hallgathatunk, s egyértelműen állást kell foglalnunk: ha nem történik változás az ország élén, maffiaállammá válhatunk. Ezért mi is követeljük, hogy egy új, hiteles kormány alakuljon, amely képes visszanyerni az állampolgárok bizalmát” – emelte ki Urbán Péter, a TAMDEM társalapítója, igazgatója.

A szlovákiai magyar diákok részt vesznek a pénteki tüntetéseken

A Diákhálózat felszólítja a fiatalokat, ne féljenek kifejezni véleményüket, vegyenek részt azokon a tömegmegmozdulásokon, amelyek egy tisztességesebb államot követelnek. A Diákhálózat felhívja a szlovákiai magyar egyetemisták és a középiskolások figyelmét, hogy kövessék figyelemmel a Szlovákiában zajló folyamatokat, és vegyék ki részüket azok alakításából.

Az elmúlt héten a pozsonyi emlékmeneten fejeztük ki részvétünket a fiatalok hozzátartozói felé. Március 9-én Pozsonyban, Prágában, Kassán, Nyitrán, Komáromban és az ország több városában vonulnak utcára az emberek, hogy egy tisztességesebb Szlovákiáért tüntessenek. A Diákhálózat arra kéri az egyetemistákat és középiskolásokat, hogy pénteken mi, diákok is hallassuk hangunkat – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott felhívásukban.

(etrend.sk/Felvidék.ma)