Nagyfödémesi finálé, avagy Vadkerti Imréék a kibővült csapattal (O.N./Felvidék.ma)

Nagyfödémesen hétfőn este Gyerák Zsókának szólt a dal. Az 1848/49-es megemlékezéssel egybekötött jótékonysági esten felléptek a helyi alapiskola diákjai, a Csemadok irodalmi színpada, Vadkerti Imre, Zsapka Attila, Sipos Dávid és a Kicsi Hang.

Vitathatatlan, a nagyfödémesiek tudják, hogyan kell zsúfolásig megtölteni emberekkel a kultúrházat. Az ötlet egyedi volt: emlékezés és jótékonyság együtt. És vendéglátásból is jeleskedtek.

A műsor első felében a szervezők léptek színpadra. A Borsos Mihály Alapiskola diákjai tánccal és színpadi játékkal idézték meg Petőfiék szellemét. Magasra tették a mércét az őket követő „csemadokosoknak”, akik arról is gondoskodtak, hogy a csodálatos énekszó mellett az odalátogatók ismeretei ugyancsak gyarapodjanak. A közönség előadásokat látott a magyarság eredetéről, és arról is, mivel gazdagítottuk a világot. Vastaps kísérte a produkciókat.

A házigazdák az egymás közötti eszmecserére szintén lehetőséget biztosítottak. A szünet a „Terülj, terülj asztalkám!” jegyében telt. Az érdeklődők fényképkiállítást tekinthettek meg az egészségügyi gondokkal küzdő helyi kislány, Gyerák Zsóka gyötrelmes életéről. Belépődíj nem volt, ám mindenki tetszés szerinti összeggel támogathatta Zsóka gyógyulását.

A Kicsi Hang előadása sok gyermeket a színpadra vonzott (Fotó: O.N./Felvidék.ma)

A szünet után a profik következtek. Előbb a Lantos Borbély Katalin (Katica) és Menyhárt József (Dodi) alkotta Kicsi Hang verséneklő együttes adott koncertet. Mint ismeretes, azóta, hogy a duó férfitagja a felvidéki magyar pártot vezeti, már csak kivételesen, elsősorban jótékonysági rendezvényen lépnek fel. (Így lesz ez egyébként március 24-én, szombaton is Nyékvárkonyban, egy helyi beteg serdülő fiú javára szervezett rendezvényen).

Az est fináléja Vadkerti Imrének, Zsapka Attilának és Sipos Dávidnak, a felvidéki magyar rockélet meghatározó tagjainak a műsora volt. A Kormorán énekeseként, valamint Koppány vezér megszemélyesítőjeként is ismert Vadkerti Imre a jótékonysági rendezvény védnöki szerepét is vállalta. Mindkét együttes spontán módon bevonta Zsókát is a műsorába.

Az összegyűlt adomány átadása (Fotó: O.N./Felvidék.ma)

Nagyfödémesen ismerik a híres Kazinczy-receptet: „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok.” A műsor végén átadták a Zsókának az adományt. Édesanyja könnyeivel küszködve mondott köszönetet.