Illusztráció (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Első alkalommal szervez irodalmi estet a magyar költészet napján Komáromban a Kárpátia Sport Polgári Társulás, mellyel a magyar líra előtt tisztelegnek. Noha a költészet napját József Attila születéséhez kötjük, a felvidéki Komáromban nem feledkeznek meg arról sem, hogy Márai Sándor is április 11-én született – tudtuk meg a rendezvényt szervező társulat elnökétől, Pallag Györgytől.

Mint mondta, a Kárpátia Sport Polgári Társulás az elmúlt években nagyon jó kapcsolatot alakított ki Döbrentei Kornél alternatív Kossuth-díjas költővel és nejével, Petrás Mára Prima Primissima-díjas népdalénekessel. Tavaly ősszel épp Döbrentei Kornél Elmaradt vezeklés című verse lett a címadója annak a dupla lemeznek, melyet szintén a Kárpátia Sport P.T. szervezésében mutattak be Komáromban az 1956-os szabadságharc és forradalom 60. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévben.

„Megkeresésünkre azonnal igent mondtak, annak ellenére, hogy rendkívül elfoglalt művészekről van szó“ – fogalmazott portálunknak Pallag György, hozzátéve, ünnepi eseményükön törekedtek arra, hogy a hivatásos és amatőr előadóművészek egyaránt teret kapjanak a klasszikus és kortárs, valamint megzenésített irodalmi versek tolmácsolásakor, amelyet népdalok előadásával tovább színesítenek. Így Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas és Boráros Imre Kossuth-díjas színművészek mellett a Borostyán verséneklő együttes, Gál László Latinovits-díjas előadóművész, Nagy Ferenc versmondó, Korpás Réka népdalénekes, Szlatki Áron, a Munka Utcai Alapiskola, Kincses Róbert, a Nőtincsi Általános Iskola, Hübsch Miklós, a Jókai Mór Alapiskola tanulói és Csuka Réka, a váci Madách Imre Gimnázium diákja is fellépnek.

A felvidéki származású magyarországi irodalomtanárt, Oláh Kálmánt az emlékezetes március 15-i Klapka téri ünnepi beszéde után kereste meg Pallag György azzal a kéréssel, hogy a magyar költészet napja alkalmából szervezendő programot segítse hozzáértésével, tapasztalataival. „Az ünnepségnek szereplője, de egyben moderátora is lesz“ – árulta el portálunknak Pallag, aki hangsúlyozta, a magyar költészet napja minden magyar ünnepe, ennek megfelelően mindenkit nyitott szívvel várnak eseményükre, melyre a Béke utcai Jókai Mór Alapiskola nagytermében kerül sor április 11-én, szerdán délután öt órakor.

Az ünnepi programot követően a tavaly szeptemberben átadott Széna téri Petőfi-szobor ünnepélyes megkoszorúzásával ér véget a magyar költészet napján rendezett esemény, mely Komárom város és a Szövetség a Közös Célokért Társulás támogatásával valósul meg.