1848/1849-es kiállítás a Pozsonyi Magyar Intézetben (Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)

A Pozsonyi Magyar Intézet új helyén, a Stefánia út 1. számú épületben nyílt kiállítás a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum által összeállított, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetével, eseményeivel kapcsolatos grafikai lapokból.

A grafikai lapok végigvezetik a szemlélődőt a márciusi napok eseményeitől a honvédek egyenruháin, felszerelésén át egészen a forradalom leverését követő emigráció tragédiájáig. A vándorkiállítás anyaga a pozsonyi helyszínen április 17-ig tekinthető meg.

A kiállítás megnyitóját követően kerekasztal-beszélgetésre került sor neves magyarországi és szlovákiai történészek részvételével, akik valamennyien a kor és az 1848-49-es szabadságharc kutatói, szakemberei.

Molnár Imre, az intézet igazgatója örömmel üdvözölte őket, kiemelve mennyire fontos, hogy ebben a mindkét népet érintő témában elmondják véleményüket, kutatásaik eredményeit. A beszélgetés során bemutatták a Historická revue havilap márciusi számát, amelynek tematikus mellékletében az 1848-49-es szabadságharccal kapcsolatos terjedelmes cikkek olvashatók, szám szerint nyolc. A melléklet írásainak szerzői közül Daniela Kodajová, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa és Demmel József, a békéscsabai Szlovák Kutatóintézet munkatársa mellett a beszélgetésben részt vett Kemény Krisztián, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Levéltár tanácsosa és Szalay Ladislav író, a beszélgetést pedig Jaroslav Valent, a folyóirat főszerkesztője vezette.

Daniela Kodajová azokról az európai állapotokról beszélt, amelyek a forradalom kitörését megelőzően uralkodtak. A széles néprétegek életérzéséről, amikor mindenki szabadságra, egyenlőségre, testvériségre vágyott, és ezt az érzést már nem lehetett elnyomni, mégha nem feltétlenül harccal, forradalommal, véráldozatokkal akarták is elérni. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a forradalom kitöréséhez nagy mértékben hozzájárult a nép szociális heyzete, az 1847-es év nagy éhínsége.

Demmel József, akinek kutatási területe a szlovák-magyar történelmi kapcsolatok, különös tekintettel Stúr és baráti köre, nemzedéke nemzetébresztő törekvéseire, többek között arról szólt, hogy a szlovák területek, vármegyék nemessége miként élte meg a forradalmi napokat, miként alkalmazkodott az új helyzethez. Az 1830-as, 40-es években ugyanis kezdték hangoztatni az egynyelvű Magyarországot, minden megyében bevezették a magyar nyelvhasználatot, amely sok helyen problémát okozott.

Kemény Krisztián a forradalom idején alakult zászlóaljak toborzását részletezte. Minden 127 lakos után 2 személyt kellett a településekről besorozni katonának. Ez a legtöbbször nem is okozott gondot, mert sokan szívesen vállalták a honvédséget, hiszen ott biztosított volt az ellátásuk. Az egyes alakulatokban 20-25 000 szlovák katona szolgált. A zászlóaljakban nem volt probléma a nyelvhasználat kérdése, mert ahol többségükben szlovák, román, német katonák szolgáltak, bevezették a szolgálati nyelvet, a zászlóaljparancsnokoknak beszélniük kellett a katonák nyelvét. A 64. számú besztercebányai zászlóalj, amelyben főleg szlovák katonák harcoltak, példásan helytállt Komárom ostrománál, és elismerésül még a vörössipkás kitüntetést is megkapták. A vörössipkát vagy sapkát a kitűnő vitézség megjutalmazására Görgey Artúr javaslatára rendelték el.

Szalay Ladislav annak a véleményének adott hangot, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc megítélésében nincs és nem is lehet egységes nézet, nem kell felülértékelni a nemzetiségi kérdést, inkább annak gazdasági, szociális, a nép érdekeit szolgáló reformjait kellene kihangsúlyozni.

Jaroslav Valent főszerkesztő moderálásával egy kiegyensúlyozott, minden véleményt nyíltan hangoztató, sok új ismerettel szolgáló beszélgetést hallhatott a közönség. Most, 170 évvel az események után is van még miről beszélni, és mint az előadók hangoztatták, van még mit kutatni és feltárni, s mivel múltunk közös, mindkét nemzet történészei, szakemberei azon fáradoznak, hogy az egymással összefüggő, egymást erősítő és nem az egymást elválasztó, megosztó jelenségeket, tényeket, történelmi bizonyságokat mutassák be.