Kezembe került egy érdekes kiadvány, amely a Talentum2* címet viselte. Idő hiányában inkább csak belelapoztam, tehát alaposabban nem tanulmányoztam át a tartalmát, de egy szó, egy fogalom eléggé mélyen benne volt abban, amit átfutottam és a címben is, ez pedig a tehetség.
Kicsit mélyebben belegondolva a szó jelentésébe olyan érzésem támadt, hogy talán az emberek többsége félreérti ennek a szónak és a mögötte rejlő fogalomnak a jelentését. Sokan azt hiszik, hogy a tehetség valamiféle szűk területen szükséges speciális adottságokat jelent. Ez rendben is volna.
Azt már kevesebben tudatosítják, hogy kivétel nélkül minden emberben fellelhető legalább egy olyan szűk tevékenységi terület, amihez kivételesen jó adottságai vannak. Akkor jogos a kérdés, hogy miért korlátozzuk a tehetségekről való gondoskodást csak a populáció egy szűk csoportjára. Jobban belegondolva a dolog indítékaiba, rájöttem, hogy ennek a leszűkítésnek egyetlen oka van, ez pedig nem más, mint a kényelem.
Ugyanis a tehetségekről való gondoskodást általában a terület pedagógusaira bízzák, s a pedagógusok általában a kötelező iskolai oktatáson túl, a szabadidejükben végzik ezt a tevékenységet, és ehhez valahogy, valamilyen rendszerességgel össze kell egyeztetni a felkészítő és a „tehetséges tanuló” szabadidejéből azt a rész, amit intenzíven eme tehetségnek nevezett adottság ápolására, fejlesztésére áldoznak közösen.
Itt, ebben az áldozathozatalban, illetve az erre való elszántságban és kitartásban látom a tehetség értelmezése kapcsán kialakult félreértést. Ugyanis az adottságok legtöbbje a gyakorlás és fejlesztés nélkül idővel elhal, belesüllyed a többi szokásos tevékenység szürkeségébe és elveszik a különleges képesség és teljesítmény megnyilvánulásának lehetősége.
Tehát talán általánosítható, hogy a tehetségápolás az akarati, jellembeli adottságok próbája, illetve a folyamatos áldozatos gyakorlás, elmélyülés és munka, illetve az ebben való állandó erőpróbák kérdése, tehát sokkal inkább nevelési, mint tanítási feladat. Így mint az iskolai feladatok mindegyike, a tehetségápolás is a nevelői háttér kérdése elsősorban. Tehát annak a kérdése, hogy a „tehetséget” a szűk környezete mennyire támogatja, „idomítja” a kitartó munkában.
A kitartás mértékét az jelenti, hogy a bármilyen megkezdett munkát addig folytatja, míg a kívánt, elvárt eredmény meg nem születik. Az ilyen magatartás gyakran szembesül az újabb és újabb dolgok, részletek alaposabb megismerésével, felderítésével – ez az oktatási összetevője minden emberi tevékenységnek. Tehát a megfelelő nevelési hátterű „tehetség” sokszor minden felkészítő, mentor nélkül is eljut az önképzés területére csak azért, mert tehetségéből megszülető eredményt kíván látni. Ezt a fajta magatartást szokták megszállottságnak is nevezni, s közben kevés embernek jut eszébe a kitartás és áldozatvállalás, a munka fogalma.
*TALENTUM 2
Szlovákiai magyar iskolák tehetségei
Kiadta: MENTOR TT
Micropix Kft. Hidaskürt, 2017
