A Habsburg Történeti Intézet a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány nemrégiben sorozatot indított Arcképek az Osztrák-Magyar Monarchiából. Mint Nagy Beatrix tudományos titkár bevezetőjében elmondta: ismert, pontosabban: látszólag ismert személyiségeknek arcélét, korabeli tevékenységét és utóéletét kívánják bemutatni. Jókai Mór, Jaroslav Hašek és Mikszáth Kálmán után a sort most Blaha Lujzával, a nemzet csalogányával folytatják.
Gajdó Tamás színháztörténész előadását egy muzeális felvétel bejátszásával kezdte, amelyből – beszámítva a korabeli technikát – sejthettük, hogy mivel érdemelte ki az epiteton ornanst. De kevesen tudjuk, hogy hány neve is volt az 1850-ben Rimaszombatban született Reindl Ludovikának. Huszártiszt édesapja, aki a világosi fegyverletétel után bujdosni kényszerült, Várai Sándor néven vándorszínésznek állt. Így lánya is először Várai Lujzaként lépett igen fiatalon színpadra, majd gyámapja után Kölesi Lujza lett, végül első férje: Blaha János karmester nevét vette fel, és ezt viselte élete végéig, noha annak halála után még kétszer ment férjhez.
1858-ban kezdődött pályája, bejárta szinte egész Magyarországot Besztercebányától Szabadkáig. Debrecenben játszott, amikor 1871-ben szerződtette a pesti Nemzeti Színház. Kevés színésznőt ismerünk, akit már életében olyan kultusz övezett, mint őt, akit az egész nemzet elfogadott. Gajdó Tamás próbálta megfejteni a titkát, hogy már életében, 1896-ban könyvet írnak róla, amelyben a szerző, Kéry Gyula „a népszínmű fejedelemasszonyá”-nak nevezi, s amely könyvet úgy ajánlanak, hogy „maradandó emlékként kerüljön minden magyar család asztalára.” A családszeretetében van a titok egyik nyitja, vagyis ahogyan ezt ábrázolják: ahogyan szüleit szerette és tisztelte, amilyen szépen beszélt nevelőapjáról is, s ahogyan ő maga ugyancsak példás családi életet próbált élni, amely képet három házassága sem rontotta. Szülőházáról képeslapok készültek, balatonfüredi nyaralójáról szintén, az album képei bemutatják otthonát, amelyben a polgári miliő és a művészi rekvizítumok együtt jelennek meg. Gyakran fényképezték a kislányával, Sárikával, akiből aztán nem lett olyan tehetséges színésznő, mint az anyja.
A titok igazi nyitjára a második, 1911-ben megjelent albumban talál rá a színháztörténész: népszínművek főszereplőjeként ő jelképezte a magyar múltat, benne a magyar falut, a magyar parasztot, amilyennek látni szerették volna az urak és a városi polgárok, jóllehet sosem volt olyan, és maga Blaha Lujza sem volt parasztlány. De a népszínművekkel, az azokban elhangzó magyar nótákkal meghódította Budapest német polgárságát is. Voltaképpen nagy szerepe volt abban, hogy a színpadról terjesztette a magyar nyelvet, s így magyarosodott el a nagyváros. Egyébként játszott operettekben is, egy akkori fogalmak szerint kacér jelmezben is készült róla fénykép, tehát korántsem volt egyoldalú színésznő. 1920-ban teret neveznek el róla, azt a teret, ahol lakik, és kérik az engedélyét, hogy az akkor nyíló új színház is az ő nevét viselhesse. (ez a mai Új Színház volt). 1924-ben Blaha Lujza kiállítás nyílt a Fővárosi Múzeumban személyes tárgyaiból, amelyeket aztán meg is vásároltak tőle, csak sajnos többségük a II.világháború alatt elveszett, elpusztult.
Amikor 1926-ban meghalt Blaha Lujza, minden lap az első oldalán búcsúzott tőle. Óriási volt a temetése, az erről készült filmriportot levetítette Gajdó Tamás. Bár jóminőségű mozgóképet láthattunk, a színháztörténész magyarázata, illetve az akkori szokások szerint jól olvasható feliratok is segítettek. A Nemzeti Színház körül hömpölygő tömeg önmagáért beszélt, de az is, hogy az akkori Nemzeti Színház nagyjai vitték a koporsót, hogy a cigányzenekar a „Lehullott a rezgő nyárfa aranyszínű levele…” kezdetű nótát játszotta, amelyet később Fedák Sári és Honti Hanna temetésén is. Vagy hogy az első sorban álló két színész közül az egyik az idős Kassay Vidor, a másik a színésznő utolsó színpadi partnere: Szirmai Imre, aki egész további életében ezzel büszkélkedett, mindehhez jól jött az élvezetes magyarázat.
Gróf Apponyi Albert szálfa alakját a gyászolók között és fehér szakállas jellegzetes arcát könnyű felismerni, bár felirat is jelezte, de már a beszédeket mondó gróf Klebelsberg Kunó kultuszminisztert és Sipőcz Jenő főpolgármestert leginkább csak a kort kutatók tudják azonosítani, nem beszélve a temetést celebráló püspökről, Nemes Antalról.
Még abban az évben emlékalbumot adtak ki Horthy Miklós, József főherceg és gróf Bethlen István emlékező soraival, amelynek bevételéből felállítandó síremléke költségeit akarták fedezni. Egy másik könyvet is kiadtak életéről , amelybe Herczeg Ferenctől Márai Sándorig, Hunyady Sándortól Móricz Zsigmondig írtak a kor nagy írói közül számosan. És rövidesen a Nemzeti Színházban bemutatták a róla szóló darabot Rákosi Szidivel az idős és Somogyi Erzsivel a fiatal Blaha Lujza szerepében. 1930-ban készült el a síremléke, Fülöp Elemér szoborkompozíciója, óriási vitákat váltva ki a bírálókból, így a látványos népünnepéllyel egybekötött leleplezés elmaradt, zárt körben avatták fel, és a szoborról többé nem esett szó. Blaha Lujza kultusza azonban élt tovább, akár napjainkban is egy róla elnevezett torta formájában.
Kiss Csilla történész, tanár, akinek szűkebb területe a 19. századi színház, Blaha Lujza, a márkanév című előadásával járult hozzá a kép teljességéhez. Megtudhattuk, hogy ő volt az első színésznő, akinek nevével tartósan reklámoztak egy kozmetikai készítményt, méghozzá 1888-tól 30-40-éven át ő volt egy bizonyos Müller-féle „Blaha Serail Pouder”-nek a rajzos reklámarca, amelyhez idővel tonic, krém és szappan is társult. 1910-ben egy másik illatszerész, Török József is Blaha Lujza nevével reklámozta új arckrémét, ő kis történeteket gyártott hozzá, amelyben mindig a szép lány vagy asszony, ha titkát kutatják, a Blaha Lujza krémet nevezi meg. Érdekessége, hogy nyolc-tíz történetet cserélgettek.
Színésznők ételrecepteket is reklámoztak, Blaha Lujza sem volt kivétel, nevéhez torta társult. Ekkor már báró Splényiné Blaha Lujzaként emlegeti egyik-másik hirdetés, új férje társadalmi rangját is felhasználták a márka népszerűsítésében. Hasonlóképpen a divatszalonok szintén felfigyeltek a Blaha-márka lehetőségeire, különösen kedvelte a kalapokat, kesztyűket, ezekre, és természetesen az ezeket előállító nevekre – a feljegyzések szerint – még Bécsben is felfigyeltek, nemkülönben legyezőire. Egyébként mindez sokba került, akkoriban – főként a kezdeti években, a színészeknek maguknak kellett gondoskodniuk színpadi ruháikról, Blaha Lujza mindig anyagi gondokkal küzdött, s ezen nem sokat lendített báró Splényi Ödönnel való házassága sem, egyrészt a báró nem volt gazdag, másrészt a rang olyan társadalmi kötelezettségekkel járt, amely nem javított a helyzeten.
Kiss Csilla még érdekességként említette, hogy mindezek ellenére Blaha Lujza nem küzdött különösebben az őt övező reklámért, ugyanakkor a vele egyazon évben született és egy évben meghalt nagy tragika: Jászai Mari saját maga dolgozott igen tudatosan a marketingért. Még saját temetését is megtervezte.
