Gyurcsó István emléknap 2018-ban (Fotó: Szabó László)

Garamkövesden, április 6-án immár huszonnegyedik alkalommal emlékeztek a falu szülöttére, Gyurcsó István költőre. Az emléknapot a helyi önkormányzat szervezi évről-évre.

Az egész napos ünnepet Elzer János polgármester nyitotta meg. Idén is sokrétű programot kínált az irodalmat és művészetet pártoló érdeklődőknek. A nap fő programja a Gyurcsó István emlékére meghirdetett szavalóverseny volt az I-III. kategóriában. A versenyben részt vevőknek feltétel volt, hogy csak hazai magyar költők verseivel szerepelhetnek.

„Vannak napok, évfordulók, melyek egy falu, egy közösség életéből soha nem szállnak el, mindig megmaradnak. Boldogok vagyunk ma, amikor immár 24. alkalommal rendezzük meg ezt az emléknapot, melyet mi a Szlovákiai Magyar Költészet Napjának neveztünk el, s melyet Gyurcsó István neve fémjelez. Számunkra külön öröm, hogy elindíthattunk egy olyan szavalóverseny-sorozatot, amelynek a főszereplője a kisebbségi költészetünk” – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a szavalóversenyt Stugel Zsanett kultúrfelelős.

Ezúttal is sokan jelentkeztek kis és nagy diákok, nemcsak a régióból, de távolabbi iskolákból is, így Pozsonypüspökiről, Komáromból, Nagyölvedről, Zselízről és Esztergomból. A versenyt Hizsnyai Zoltán költő, szerkesztő, a Szlovákiai Magyar Írószövetség elnökségi tagja, Németh Zoltán a Nyitrai Egyetem tanára, és R.Nagy Krisztán költő értékelte. Mint az értékelő bizottság elnöke elmondta, az előző évekhez viszonyítva színvonal emelkedést tapasztalnak a diákok között.

A szavalóverseny első helyezettje az I. kategóriában Hrabovszky Annamária lett a kürti alapiskolából, a II. kategóriában Lupták Liliana a párkányi alapiskolából, a III. kategóriában Méri Mátyás a párkányi gimnáziumból.

A Gyurcsó István szavalóverseny győztesei (Fotó: Szabó László)

A versenyben 31 előadó szerepelt, s valamennyien emléklapot és könyvet kaptak jutalmul.

A nap másik szép eseménye a Gyurcsó István ösztöndíj átadása volt, melyet Huszár László indított el huszonhárom évvel ezelőtt. Az akkor létrehozott Gyurcsó István Alapítvány nevében évente olyan garamkövesdi hátrányos helyzetű diák kapta az ötezer korona értékű egyszeri támogatást, aki a falujában is részt vesz a közösségi munkában. Ez évben Huszár László a mára már Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, mint a Gyurcsó István örökség viselője nevében adta át a garamkövesdi kuratórium által jóváhagyott diáknak, Menyhárt Máténak a pénzjutalmat és tárgyi ajándékot.

Menyhárt Máté a komáromi szakközépiskola diákja, aki a faluja, iskolája és a régió kápviseletében kulturális és sport téren jeleskedik.

A költő, és az egykori szervezők (Sliva Judit polgármester, Keszegh Pál) sírjánál a délelőtti órákban tisztelegtek. Délután 15.00 kezdődött az 1994-ben felállított Gyurcsó István mellszobornál az ünnepi megemlékezés. A helyi éneklő csoport és a kis óvodások, valamint Kelemen Petra előadó szereplése után Hizsnyai Zoltán mondott ünnepi beszédet.

Koszorúzás Gyurcsó István sírjánál (Fotó: Szabó László)

Hizsnyai a költő korát és szellemét idézve, ismertette Gyurcsó István credóját, a magyarországi kortársaival szemben, melyben a szlovákiai magyar sorstragédiákat vázolta költészetében, és az itt élő magyarságért tett cselekedeteiben.

A mellszobornál többen is koszorúval rótták le kegyeletüket, a helyieken kívül a Szlovákiai Magyar Írók Társasága, a pozsonyi Magyar Nagykövetség nevében Molnár Imre. Az emléknap befejező részében már 24. éve Bodonyi András hazai népzenész és társai zenéltek. Szlovákiai magyar költők verseit és népdalokat adtak elő.

A rendezvény kísérő programjaiként fotó, képzőművészeti, és kézműves kiállítások voltak, valamint bemutatták Seres Róbert: „Az utolsó harapás” című könyvének filmes változatát. A helyiek megkoszorúzták a falu szülöttének, dr. Hubík István jogász, könyvfordító, szerkesztő emléktábláját is.