(Fotó: Felvidék.ma)

A D4R7 Kft. által tervezett „Aszfaltkeverékgyár” (aszfaltozó az R7-es és a D4-es számára) felépítését 600 méterre tervezik a lakott övezettől, Úszor kataszterében, a Rózsa utca és az 503-as út kereszteződésénél.

Az Úszor a Családokért Polgári Kedveményezés nemet kíván mondani erre a tervezetre. Az okok a következők. A tervezett gyár Szlovákia legnagyobb aszfaltkészítő üzeme lenne, napi 10 órás működési idővel, a hétvégéket is beleértve, 7 és 22 óra közti állandó üzemmódban. Csallóköz környezetének és életfeltételeinek a minőségi romlását eredményezné, ezért ennek nincs helye itt. Az aszfalt feldolgozásánál és teherszállításánál karcinogén anyagok kerülhetnek a levegőbe, melyek a környezetvédelmi tanulmány alapján az üzemtől 1,5 kilométeres övezetre is kiterjednek. Azon települések lakossága, ahol már működik ilyen aszfaltfeldolgozó üzem, tanúsíthatja, hogy elviselhetetlen a zaj, a levegőben ártalmas bűz kering, amely főleg nyáron, szélcsendes időben is gyakorlatilag lehetetlenné teszi az ablaknyitást és korlátozza, élvezhetetlenné teszi a szabadban töltött időt.

A beruházás megvalósulása esetén a teherforgalom jelentős sűrűsödésével kell számolni (320 elhaladó teherautóval számolnak naponta), ehhez kapcsolódik az átlagon felüli zaj, kellemetlen szag, sár és por széthordása az utakon, az utak tönkretétele, az érintett utak mellett lakók ingatlanának elértéktelenedése (úszori és felső-csallóközi ingatlanok). Az itt létrejött környezetszennyező anyagok tárolása, feldolgozása Csallóköz ivóvízkészletét is veszélyezteti. Az eredeti tervezetek lehetőségei, hogy az aszfaltot a D4R7 vállalat már létező üzemektől vásárolta volna. Mivel már így is öt aszfaltozó működik a környéken, nem feltétel az úszori üzem megépítése.

Egyedüli érv, amely az aszfaltozó megépítése mellett szólna, hogy állítólag „megjavítják az úszori utakat”. A petíciót megfogalmazók szerint az aszfaltozó megépítése pár száz méterre a lakott övezettől, NEM feltétele a  D4R7 kiépítésének, s ezért NEM kívánják feláldozni az egészségüket és NEM akarják gyermekeik egészségét kockáztatni. Csallóköznek nem hiányzik egy újabb természeti katasztrófa.

„Gyermekeink egészségének az értéke nem hasonlítható össze a beígért állítólagos új utak értékével. Aki támogatni szeretné a polgári kezdeményezés petícióját, az itt letöltheti. Minden más információért érdeklődni lehet a kvetoslavovprerodiny@gmail.com e-mail címen.

Az Úszor a Családokért Polgári Kezdeményezés ezért minden olyan úszori és nem úszori lakost is vár az úszori kultúrházba április 5-én, csütörtökön 18.00 órára, a falu képviselő-testületének ülésére, akinek számára nem közömbös a téma és aki hozzá kíván szólni az aszfaltozó ügyéhez.