Tizenkét képzőművész mutatkozott be a Palásthy-kastély emeletén megrendezett tárlaton (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Palásthy-kastély felső szintjének folyosói és egyes termei kiállítóhelyiséggé alakultak át.  A Permeo Polgári Társulás második alkalommal szervezte meg a helyi amatőr képzőművészek alkotásainak kiállítását.

Az április 20-án megnyitott tárlaton tizenkét művész mutatkozott be. Köztük festők, grafikusok és fafaragók. Egyesek első alkalommal mutatták be munkáikat. Mások azonban rutinos kiállítónak számítanak, akiknek korábban már csoportos és egyéni tárlatai is voltak. Mint Köpöncei Péter, a szervező civil szervezet vezetője elmondta, a rendezvénnyel szerettek volna teret biztosítani a helyi tehetségeknek a bemutatkozásra.

Az impozáns kastély emeletén az alábbi képzőművészek mutatkoztak be:  Kissimonyi István, Kovácsová Daniela, Oszli István, Hojsza Zsuzsanna, Beňo István, Strhárová Mirka, Matyó Veronika, Petra Tran Anh, Beňo Zsuzsanna, Oszoli Péter, Zemaniková Alena, Hojsza Zoltán.

Kísérőprogramként a százdi Gazdag Katalin felvidéki népviseletes babagyűjteményét és a korabeli falvédőkből összeállított kollekciót ugyancsak megtekinthették az érdeklődők.

Pásztor Péter felvételei a kiállításról. 

https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=1850349268320714