Peter Pellegrini (Fotó: TASR)

Tény, hogy Szlovákia jelentősen hozzájárul a külföldi missziókhoz, üdvözölte Stoltenberg, és ugyanakkor értékelte, hogy az ország elkötelezte magát a védelmi költségek emelésére.

Peter Pellegrini kormányfő csütörtöki brüsszeli látogatása a NATO központban, szavai szerint bizonyítéka annak, hogy az új szlovák kormány azonosul az euroatlanti értékekkel és elvekkel, azaz teljes mértékben elfogadja azokat. Pellegrininek ez volt hivatali ideje alatt a második külföldi látogatása, mivel szerdán Csehországban járt. Brüsszelben Jens Stoltenberg NATO főtitkárral találkozott.

„Tájékoztattam a főtitkár urat terveinkről a védelmi költségek emelését illetően, ahogy azt partnereinknek megígértük, tehát 2020-ra a GDP 1,6 százalékát kívánjuk védelmi célokra fordítani, 2024-re pedig a GDP 2 százalékát” – mondta Pellegrini a NATO főtitkárral való találkozása utáni sajtótájékoztatón.

„Főleg hadseregünk legfontosabb felszereléseinek korszerűsítésére szeretnénk költeni, összhangban a katonai kiképzés követelményeivel, amelyet szövetségeseink is megkívánnak tőlünk” – tette hozzá.

Stoltenberg nagyra értékelte azt a körülményt, hogy Szlovákia jelentősen hozzájárul a külföldi missziókhoz, mint ahogy azt is, hogy emelni kívánja a védelemre fordítandó pénzügyi eszközöket. Ezt az elkötelezettséget megerősítette az is, hogy Pellegrinin kívül találkozott vele Peter Kažimír szlovák pénzügyminiszter is. A találkozón ugyancsak téma volt a NATO közelgő brüsszeli találkozója, amelyen szó lesz a NATO megerősítéséről és modernizálásáról is.

Pellegrini a Stoltenberggel történt találkozás után kihangsúlyozta, hogy Szlovákia továbbra is teljesíti küldetését az afganisztáni és iraki missziókban, és foglalkoztak az újabb katonai missziókkal is, hiszen a szlovák katonák legközelebb majd Lettországban ugyancsak teljesítenek szolgálatot.

„Elmondhatom, hogy kormányunk újabb misszióra kapott megbízatást, így július 15-én 152 katonát küldünk Lettországba, akik a NATO keleti határainak megvédésében vállalnak szolgálatot” – jelentette be a szlovák kormányfő. Hozzátette, hogy sokat vár a legközelebbi NATO találkozótól.

Stoltenberggel a NATO és az Európai Unió közötti együttműködés szükséges megerősítéséről is beszélt. Elmondta továbbá, hogy Szlovákiának nagy elvárásai vannak a NATO kibővítésével, főleg a nyugat-balkáni területekkel kapcsolatosan, ugyanakkor felhívja a többi országot is, hogy kérjék felvételüket a NATO-ba.

Mindkét politikus érdeklődést tanúsított a kibernetikus biztonság megerősítésére is. Pellegrini kiemelte, hogy Szlovákiának megvannak erre a szakemberei, akik a nemzetközi megmérettetésekben, amelyek a kibernetikai támadások kipróbálására, szimulálására irányulnak, mindig az élen járnak. Szlovákia a jövőben ezen a területen jó felszereltséggel és megfelelő készségekkel akar helytállni, kész jelentős pénzeszközöket is erre áldozni és védelmet biztosítani saját maga és szövetségesei számára.

Pellegrini megemlítette, hogy Stoltenberggel legközelebb májusban Pozsonyban találkozik a GLOBSEC konferencián.

(TASR/Felvidék.ma)