Peter Pellegrini (Fotó: Aktuality.sk)

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő azt állítja, megvan a saját munkastílusa és a saját elképzelése a kormányzást illetően.

A párt alelnökeként jelen van a pártdöntéseknél, és részt vesz annak az eldöntésében is, milyen álláspontra helyezkedik a párt egy-egy kérdésben. Ezért aztán semmi esetre sem érzi magát bábfigurának vagy Robert Fico meghosszabbított kezének. Persze, Fico tapasztalatai és tanácsai – háromszoros miniszterelnökként – bármely új kormányfőnek jól jönnének, jelentette ki Peter Pellegrini kormányfő a TA3 hírtelevízió Politikában című vitaműsorában.

Pellegrini szerint, ha szüksége lesz tanácsra, minden bizonnyal kikéri majd bármelyik tapasztalt és jó politikus véleményét. „Másrészt viszont sok kérdésben megvan a saját a véleményem, és azt határozottan érvényesíteni is fogom majd, ahol szükségét érzem” – jelentette ki a kormányfő. A kormányalakítás folyamata kapcsán megjegyezte, Szlovákia büszke lehet arra, hogy az új kormányalakítás helyzetével alkotmányos szokásrendje keretében megbirkózott. Pellegrini szerint bebizonyosodott, hogy Szlovákia „standard demokratikus állam”.

A médiával való kapcsolatait illetően a kormányfő nem szeretne változtatni a retorikáján, miközben hangsúlyozta, hogy tiszteli az újságírók munkáját. Ugyanúgy, ahogy tőle is maximális szakmaiságot és szakszerűséget várnak el, Pellegrini is azt várja minden újságírótól, hogy a munkája a szakmaiságon és a tényeken, ne pedig az érzelmeken és a személyes meggyőződésen alapuljon. „Korrekt és jó kapcsolatokra törekszem az újságírókkal” – hangsúlyozta Pellegrini hozzáfűzve, mindig figyelmeztetni fog viszont arra, ha az újságírók nem szakszerűen végzik a munkájukat, és azon a célzatosság vagy szándékosság jelei érezhetőek. „Kilencvenkilenc százalékban a munkámnak szeretném szentelni a figyelmem, nem pedig az újságírókkal való fiktív párharcokkal foglalkozni” – mondta.

Pellegrini a sajtó által felkapott pozsonyi lakásvásárlása kapcsán is véleményt mondott, miközben hangsúlyozta, hogy azt „transzparens módon, névre szólóan” vette, nem pedig a cég nevére, hogy megspórolja az áfát. A lakásvásárlás iránt érdeklődő újságírónak több dokumentumot is bemutatott, például az előszerződést, az adásvételi szerződést, a jelzálogkölcsönről szóló banki szerződést, a számlájáról szóló igazolást, a térítésről, illetve a kölcsön havi részletfizetési összegéről szóló igazolást. A bevételei és a lakás ára közti mintegy 100 ezer eurós különbség kapcsán megjegyezte, nem 2005-ben született, ahonnan az újságíró a bevételeit számolta.

„Már a főiskolai tanulmányaim idején intenzíven dolgoztam, és az első munkahelyemtől kezdve átlagon felüli fizetésem volt” – mondta a kormányfő, hozzáfűzve, parlamenti képviselői asszisztensként dolgozott, amellett azonban alkalmazásban állt, és nem üres zsebbel lépett közszolgálatba. További bevételei is voltak, amelyeket a nyilvános vagyonbevallása nem tartalmaz. Példaként az első lakása vagy garázsa eladása utáni hasznot hozta fel, illetve a befektetésekből vagy a devizaüzleteiből származó bevételeit, amelyek néhány tízezer eurót tettek ki, amit nem tartalmaz a vagyonbevallása, ám az adóbevallása igen.

Pellegrini azt állítja, vagyoni viszonyait hajlandó a parlament megfelelő bizottsága előtt tisztázni. A kormányfő úgy véli, egyszer és mindenkorra meg kellene végre oldani a három legfőbb közjogi méltóság lakáskérdését. 2020 után véleménye szerint a parlamentnek megfelelő lakhatást kellene biztosítania nemcsak az államfő, hanem a másik két közjogi méltóság számára is, ahol a biztonságuk is szavatolva lenne.

(TASR/Felvidék.Ma)