(bj) Jana Mišuráková, a rimaszombati Turisztikai Információs Központ munkatársa, Szántó István, a rimaszombati Városi Hivatal vezetője, Agócs Attila füleki polgármester, Rigó László rimaszombati alpolgármester, Schnelczer Zoltán, a kiálkítás alkotója, és Kerekes László, Fülek alpolgármestere. (Fotó: Kresnye András)

Az egyik közösségi oldalon gyűjti Schnelczer Zoltán fényképész a régi füleki képeslapokat. Tavaly ősszel a helyi művelődési központban tette őket először közszemlére, tegnaptól pedig – a gyűjteményt immár kiegészítve – a rimaszombati Városháza Galériában láthatják azokat április végéig. A kiállítást Agócs Attila, Fülek polgármestere nyitotta meg.

Delegációval érkezett a füleki polgármester Rimaszombatba (a küldöttség tagja volt Kerekes László alpolgármester és Illésné Kósik Andrea, a füleki Városi Művelődési központ igazgatója is), hogy a kellemeset összekössék a hasznossal, vagyis a tárlat megnyitása mellett már a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről is tárgyaljanak. „Két éve nagy érdeklődéssel fogadtuk a rimaszombati születésű Ilma Rakusát egy író-olvasó találkozón, akivel akkor Juhász Dósa János beszélgetett, s nagyon hálásak vagyunk, hogy Rimaszombat városa viszonzásul vendégül látja a Városházán Az egykori Fülek című exkluzív tárlatot, amely Schnelczer Zoltán gyűjteményéből jött létre. Bár a két város földrajzilag nagyon közel van egymáshoz, kapcsolataink mégis elenyészőek voltak” – mondta el érdeklődésünkre Agócs Attila füleki polgármester, aki mint etnográfus, a tárlat megnyitására is vállalkozott.

A megnyitó közönsége egyrészt a Magán Szakközépiskola diákjaiból verbuválódott, ahová sok füleki diák is jár. (Fotó: Kresnye András)

Schnelczer Zoltán, aki medvesaljai gyökerekkel rendelkezik, már tősgyökeres fülekiként rendezte be fotóműhelyét Füleken, s alig van olyan fontosabb füleki rendezvény, amelyen ne találkoznánk vele. Zoltán emellett régi fényképezőgépeket és az egyik közösségi háló bevonásával régi füleki képeslapokat és fényképeket is gyűjt. Ez utóbbiakat nem örökbe, hanem beszkenneli és feljavítja őket. Több száz kép gyűlt már össze, s Fülek mellett a környező falvakból, igy Fülekpüspökiből, Bénáról, de Sőregről is hoztak már képeket.

Tavaly ősszel a füleki Városi Művelődési Központban került sor az első, bemutatkozó tárlatra, s ez alapján kérték fel az alkotót, hogy Rimaszombatban is tegye közszemlére az immár bővített változatot. Agócs Attila reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben a két város kulturális- és sportkapcsolatai is sokkal intenzívebbek lesznek, hisz eddig főleg a sportpályákon csaptak össze a futballisták vagy a tekézők, bár ez a két sportág az élő példa az együttműködésre is, a rimaszombati tekézők sokáig edzettek Füleken, s a rimaszombati futballcsapat jelenlegi edzője, Bari Jenő Fülekről érkezett.

Agócs Attila füleki polgármester Šimko József rimaszombati polgármester és alpolgármestere, Rigó László társaságában (Fotó: Kresnye András)

A rimaszombatiak nevében Rigó László alpolgármester mondott köszönetet, s mint elmondta, egy nagyszerű összeállítás érkezett Fülekről, s mivel a városban sok füleki él, egyes középiskoláiban is szép számú füleki tanul (a megnyitón a Magán Szakközépiskola diákjai voltak jelen, s mint az iskola jelenlévő, maga is füleki tanárnője, Kovács Tünde elmondta, az iskola diákjainak jelentős százaléka füleki vagy a környékről jár be nap mint nap Rimaszombatba), de annak idején a Kovosmaltnak köszönhetően nagyon sok rimaszombati dolgozott Füleken.

„A legöregebb fotó mintegy százéves, a legfiatalabb a rendszerváltás körül készülhetett” – avatta be népes hallgatóságát Agócs Attila, aki arra kért mindenkit, alaposan vegye szemügyre a képeket, amelyek nagyon fontos kordokumentumok is. Vannak épületek és helyek, amelyek már rég eltűntek, hisz az épületeket lebontották, az akkori üres helyeket pedig beépítették. Különösen értékesek azok a képek, amelyek egy-egy ünnepséget (május elsejei felvonulás, ballagások), s mint Agócs jelezte, sok kép az akkori korszellemről is árulkodik, így van olyan fotó, ahol már a reszlovakizáció éveiben az anyucit átírták aňucira. De a tárlat legviccesebb képére is külön felhívta a figyelmet, amely Komárék kocsmájában készült már a II. világháború éveiben, s ugyan tele vannak a kocsma polcai, a polc alján az alábbi felirat figyelmeztet a háborús helyzetre: „Háború van, ne válogass!”
A megnyitón Danyi Csaba, a helyi Magán Konzervatórium diákja működött közre, s a tárlatot április végéig lehet munkanapokon megtekinteni.