Áder János köztársasági elnök gratulál Orbán Viktornak MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Fidesz elnökét – aki 2010 óta tölti be a kormányfői tisztséget – ma 134 igen szavazattal, 28 nem ellenében választották miniszterelnökké az országgyűlési képviselők. Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lépett.

A kormányfő az eskütételét követő beszédében kiállt a 21. századi kereszténydemokrácia mellett, amely garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, féken tartja az antiszemitizmust, megvédi a keresztény kultúrát, és esélyt ad a nemzet fennmaradására és gyarapodására.

A kormányfő köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az országgyűlési választáson. Mint mondta: hálás mindazoknak, akik támogatták. Kiemelte: a kormány kétharmados alkotmányos többség alapján áll, de a három harmadot szeretné szolgálni. Arra kérte képviselőtársait, hogy mindenki tekintse miniszterelnökként is úgy, mint aki egy közülük. A haza nem lehet ellenzékben, mert magasan a pártok felett áll, és szolgálata nem függhet attól, hogy éppen ellenzékiek vagy kormánypártiak vagyunk – hangsúlyozta a miniszterelnök. Hozzátette: a vitát, a küzdelmet a politika részének tekinti. Ha beverünk egy szöget a falba, és nincs ellentartás, akkor mit is akaszthatnánk arra a szögre – fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök ünnepélyes eskütétele
MTI Fotó: Kovács Tamás

Hiába szeretnénk mindannyian jámbor, a tények belátásán nyugvó békés megegyezéseket, ez a politika világában aligha adódik meg, vagy ha mégis, csak ritkán, kegyelmi pillanatokban, mondta a kormányfő. Egy idézettel élve rámutatott: a politika veszélyesebb, mint a háború, mert ott csak egyszer ölik meg az embert. Orbán Viktor szerint bár ez ijesztően hangzik, de valójában igen optimista gondolat, hisz ebből az következik, hogy aki politikával foglalkozik, az gyakrabban is feltámadhat.

Emlékeztetett: 16 évet töltött ellenzékben, 12 évet kormányon, és ha Isten engedi, akkor a most kezdődő ciklus végére eléri az egyensúlyt, de akkor még mindig csak döntetlenre áll majd. „Nem érjük be a döntetlennel” – jelentette ki. A következő négy évben nagy dolgokra fogunk vállalkozni, mivel most van lehetőségünk nagy dolgokba fogni – hangsúlyozta a miniszterelnök. „A magyar ügy ma nyert ügy, minden együtt van, amit a nagy tervek megkövetelnek” – mondta.

Megjegyezte: a magyarok végre úgy látják, hogy a jövő jobb lesz, ami jelentős alkotóerőt szabadít fel. „Azt akarják, hogy az előttünk álló jövő lehetőségeihez méltó kormányunk legyen. Ez bátorít és feljogosít, hogy terveinket ne négy-, hanem tízéves kitekintéssel készítsük el. Sőt, inkább tizenkét éves időtávban kell most gondolkodnunk” – jelentette ki Orbán Viktor, és hozzátette, hogy a felelős kormányzás is ezt követeli meg, hiszen az Európai Unió következő költségvetése, illetve végrehajtása valójában 2030-ig tart majd.

Orbán Viktor megígérte, hogy kormánya megállítja a népesedési hanyatlást. Hozzátette: gyorsforgalmi utak fogják összekötni a fővárost a megyeszékhelyekkel, és az új napelemparkok, valamint Paks II a tiszta és fenntartható energia élvonalába fogja emelni Magyarországot. A népbetegségeket radikálisan visszaszorítják, és nem riadnak vissza erős ösztönzők bevezetésétől sem az egészségügyben. Felépítik az új magyar honvédséget. „Az a nemzet, amely nem tudja garantálni saját védelmét, felelőtlen, és történelmi távlatokban is hibát követ el” – hangsúlyozta.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az ünnepélyes eskütétele után az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. május 10-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

„Tudom, hogy sokan majd hihetetlennek tartják, én azonban elérhetőnek, hogy 2030-ra Magyarország Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni” – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök beszédében azt mondta: az eddigi sikerekhez hozzájárult, hogy „nyíltan kimondtuk: a liberális demokrácia korszaka véget ért”. A kormányfő úgy fogalmazott, a magyarok válasza a megváltozott világra az, hogy „a zátonyra futott liberális demokrácia bütykölése helyett inkább felépítettük a 21. századi kereszténydemokráciát, amely garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, féken tartja az antiszemitizmust, megvédi a keresztény kultúránkat, és esélyt ad nemzetünk fennmaradására és gyarapodására”.

Kormányom a szabad magyarok és a szuverén magyar állam kormánya lesz – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután letette esküjét az Országgyűlés csütörtöki ülésén. A kormányfő kiemelte, „egy olyan ország önbizalmával és méltóságával kell élnünk, amely tudja, hogy a magyarok többet adtak a világnak, mint amit kaptak tőle”. Mint mondta, szeretné meggyőzni a szomszéd országokat, hogy összefogva, Európa legbiztonságosabb, leggyorsabban fejlődő, egységes gazdasági, kereskedelmi és közlekedési területévé építsék a Kárpát-medencét. Az elmúlt években számos bizonyságát adtuk, hogy a magyaroktól nem kell félni, aki együttműködik velünk, az jól jár – hangsúlyozta Orbán Viktor

(MTI/hirado.hu)