Soronkövetkező közgyűlését tartott meg május 26-án a Rákóczi Szövetség (Fotó: Rákóczi Szövetség)

A Rákóczi Szövetség 2018. május 26-án Budapesten, a Duna Palotában tartotta meg közgyűlését. A közgyűlésnek levelet küldött Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, beszédet mondott Németh Zsolt az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke.

A közgyűlés közel 250 résztvevője elfogadta a Rákóczi Szövetség 2017. évi beszámolóját és a 2018. évi program és költségtervét, és Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnökének javaslatára új elnökséget választottak.

Halzl József javaslatára új elnökséget választottak (Fotó: Rákóczi Szövetség)

Halzl József, aki 1990-től vezette a Szövetséget, korára és egészségére hivatkozva lemondott elnöki tisztségéről és azt javasolta, hogy a közgyűlés válasszon új vezetőket. A közgyűlés döntésének értelmében Halzl József, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke.

A Rákóczi Szövetség új elnökévé a közgyűlés Halzl József javaslatára, Csáky Csongor korábbi főtitkárt választotta meg. Az elnökség további nyolc tagja – Kun Ferencz, Makláry-Szalontai Csaba, Martényi Árpád, Németh Zsolt, Ősi Barnabás, Őry Péter, Tárnok Balázs, Varga Róbert – alelnökként látja el feladatait a következő négy évben.

A Rákóczi Szövetség új elnöksége (Fotó: Rákóczi Szövetség)

Az 1989-ben alakult Rákóczi Szövetség célja a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatása hosszú távú megmaradásáért folytatott küzdelmében, valamint II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem szellemi örökségének népszerűsítése. Az anyagi segítségnyújtás mellett kiemelkedően fontos a szomszédos országokban kisebbségben élő magyarság oktatásügyének, kultúrájának támogatása, valamint a Kárpát-medencei magyarság összetartozás-tudatának erősítése. A Rákóczi Szövetség központi irodája és Kárpát-medence szerte működő közel 490 helyi szervezete révén gazdag programsorozatot valósít meg minden évben. Szervezetei közül több mint 260 – Kárpát-medencei középiskolában működő – ifjúsági szervezet. A Rákóczi Szövetség taglétszáma 2017-ben meghaladta a 24 ezret.

(rakocziszovetseg.org/Felvidék.ma)