Věra Jourová (Fotó: Novinky.cz)

Az Európai Unió országai számára létfontosságú az összetartás megőrzése, mert a kívülről érkező fenyegetések veszélyt jelentenek számára – állította Věra Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős EU-biztos hétfőn Prágában a Felhívás Európának elnevezésű konferencián.

Jourová úgy vélte: Csehországnak is aktívabbnak kellene lenni az Európai Unióban és nem kellene mindenáron szolidárisnak lennie Magyarországgal és Lengyelországgal, amelyeket Brüsszel a liberális demokrácia korlátozásával vádol.

A világban a helyzet megváltozott, s az embereknek és az európai államoknak is tudatosítaniuk kell, hogy már semmi sem lesz úgy, ahogy az az elmúlt évtizedekben volt.

„A megoldás annak tudatosítása, hogy Európában létkérdés összetartani, mert megjelent egy sor külső kihívás és veszély“ – mutatott rá a biztos. Ugyanakkor – tette hozzá – azt is be kell biztosítani, hogy az államok ne érezzék túl szűknek az európai politikát.

A legjobb jövőbeni forgatókönyv Jourová szerint az lenne, ha az Európai Unió kevesebb területen hozna döntéseket, de azokban bebiztosítaná az eddigieknél jobb együttműködést. A biztosnak meggyőződése, hogy ezt a célt szolgálja a következő hétéves európai költségvetési időszak tervezete, amely kiemelt hangsúlyt helyez az EU külső határainak védelmére a migráció előtt, a belső biztonságra és az európai védelmi képességek megerősítésére. Jourová szerint a politikusoknak jobban el kell magyarázniuk, mit is jelent az EU, hogy erősödjön az embereknek a szervezetbe vetett bizalma. Ezzel együtt jobban oda kell figyelni a polgárok aggodalmaira is, akiket elbizonytalanított a migrációs válság és aggódnak biztonságukért.

Věra Jourová a ČTK hírügynökség szerint beszédében felszólította Csehországot, hogy ne igyekezzen minden áron szolidáris lenni Magyarországgal és Lengyelországgal, amelyeket az Európai Bizottság a liberális demokrácia korlátozásával vádol. Amennyiben Csehország nem lesz aktívabb a problémák európai megoldásának keresésében, és csak bírálni fog, az a jövőben problémát jelenthet számára.

„Amennyiben Európa egyre nagyobb nyomás alá kerül, és tudjuk, hogy új fenyegetések jelentek meg, akkor megjelenik az igyekezet eldobni magától a homokzsákokat. Homokzsákok lehetnek azok az államok is, amelyek nem hogy nem tartanak vakon egybe, de nem is működnek együtt, nem alkotnak együtt és nem dolgoznak a közös ügyön“ – mondta a cseh uniós biztos. Szerinte ez a tendencia elsősorban Németország és Franciaország együttműködésében kivehető. Mindkét ország szerepe azt követően, hogy Nagy-Britannia elhagyja az Európai Uniót, növekedni fog – jegyezte meg Jourová.