Illusztráció (TASR)

A szlovák gazdaság még ebben az évben 4,4 százalékkal növekedhet, a következő évben pedig a GDP bővülése 4,2 százalékos lesz. A munkaerőhiány és a munkaerőpiac helyzete bizonyos hazai régiókban további nyomást gyakorolhat a bérek további növekedésére, derül ki az Európai Bizottság (EB) tavaszi gazdasági előrejelzéséből.

A szlovák gazdaság húzóereje a növekvő fogyasztásban és az exportban rejlik. „Előreláthatólag a fogyasztás lesz a fő mozgatórugója a növekedésnek” – olvasható az EB előrejelzésében.

Az Európai Bizottság feltételezése szerint rekord alacsony szintre süllyed a munkanélküliségi ráta. Ebben az évben elérheti a 7,1 százalékot, 2019-ben pedig akár 6,3 százalékra csökkenhet. A szlovák munkaügyi központ adatai szerint azonban ennek a mutatónak már idén márciusban 5,5 százalékra kellett volna csökkennie.

Az energiaárak és a szolgáltatások árának emelkedése miatt, az előrejelzés alapján az infláció is felgyorsul, és az idén eléri a 2,4 százalékot. A következő évben azonban az infláció kisebb mértékű, mintegy 2,1 százalékos lesz.

Tovább csökken a GDP-arányos államháztartási hiány, amely 2016-ban 2,2 százalékos volt, 2017-ben pedig 1 százalékos, ami a legalacsonyabb érték Szlovákia eddigi történetében. A hiány még ebben az évben 0,9 százalékra süllyed, jövőre pedig 0,3 százalékra csökkenhet.

A bizottság a bruttó GDP-arányos államadósság csökkenésével is számol. Ennek az értéke az idén 49 százalékra, jövőre pedig 46,6 százalékra várható.

„A téli gazdasági előrejelzésben megállapítottakhoz hasonlóan a befektetési aktivitás összességében valószínűleg jelentős marad, viszont az uniós támogatások meglehetősen alacsony felhasználása 2016-ban és 2017-ben egyben kockázatot is jelent a várható rövidtávú befektetések szempontjából” – derül ki a bizottság tavaszi előrejelzéséből.

(Teraz.sk/Felvidék.ma)