Sztasko Gergely a Szakma Sztár döntőjében feladatmegoldás közben (Fotó: Sztasko Gergely)

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében az idén tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál, amelynek negyedik éve határon túli, így felvidéki résztvevői is vannak.

A rangos szakmai megmérettetés, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV), az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV), és a Skills Hungary nemzeti döntőjét és bemutatóját 43 szakképesítésben Budapesten, a Hungexpo területén rendezték meg április utolsó hetében. Április 23-tól 25-ig a XI. Szakma Sztár Fesztiválon szereplő 236 versenyző között a Felvidéket két versenyző képviselte.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége irodavezetőjének tájékoztatása szerint az elődöntők győztesei közül kerültek ki a válogató verseny résztvevői, ahol 9 felvidéki diák közül a mechatronikai technikus kategóriában induló Sztaskó Gergely, a kassai Szakkay József Szakközépiskola diákja, és az asztalosok kategóriájában szerepelő Ott Dániel, a komáromi Műszaki Szakközépiskola diákja került be a döntőbe.

A válogatóba bekerült diákok és felkészítő tanáraik kísérőként vettek részt a fesztiválon.
Januárban adtunk hírt arról, hogy a szakképzési verseny felvidéki elődöntői a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezése révén valósultak meg négy helyszínen (kassai Szakkay József Szakközépiskola, komáromi Műszaki Szakközépiskola, nagymegyeri Magán Szakközépiskola és a dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola), ahol összesen 63 felvidéki versenyző és 23 felkészítő pedagógus, valamint 11 szakközépiskola vett részt.

A szakmák széles palettáját felvonultató rendezvény nagy népszerűségnek örvend a középiskolások körében. A szervezők tájékoztatása szerint a 43 szakképesítésben meghirdetett szakmai versenybe több mint 7 500 fő nevezett be.

A verseny célja a gyakorlatigényes szakmák társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése. Ezt a gondolatot hivatott közvetíteni a verseny fő üzenete is, mely szerint : „A jó szakma felér egy diplomával!”.

A verseny rangját az is bizonyítja, hogy a megnyitó ünnepségen Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mondott beszédet, és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. A fiatalok számára a biztató szavak, a jó szakemberek megbecsülése, a szakmák rangjának elismerése ígéretes jövőt, és motivációt jelent.
A felvidéki résztvevők közül Sztaskó Gergelyt kérdeztük a versenyen való részvételről.
Sztaskó Gergely a kassai Szakkay József Szakközépiskola 4. évfolyamos tanulója, mechatronika szakon. Bejáró diák, szülőfaluja Péder, egy 400 lakosú település 35 kilométerre Kassától.

Mi ösztönzött és hogyan született az ötlet, hogy részt vegyél a versenyen?

Osztályfőnököm, Asszonyi Árpád tanár úr hívta fel a figyelmemet a versenyre. Már tavaly is részt vettem rajta nézőként. Ez jó alkalom volt a versennyel való ismerkedésre, tapasztalatszerzésre, és arra ösztönzött, hogy az idén is megpróbáljam jóval nagyobb szorgalommal.

Milyen feladatokat kellett teljesíteniük a versenyzőknek ahhoz, hogy bejussanak a döntőbe, vagyis eljussanak versenyzőként a Szakma Sztár Fesztiválra?

A verseny három fordulóból áll. Az első egy elődöntő-selejtező, amely írásbeliből áll, szaktól függően. Ezen túljutva bejutottam a középdöntőbe, ahol két feladatot kellett megoldani. Egy elektro-pneumatikai feladatot és egy pneumatikával kapcsolatosat. Mikor megtudtam, hogy döntős lettem, láttam, hogy sok munka vár rám.

Hogy érezted magad Budapesten a nagy megmérettetésen?

Nagyon jó érzés volt, hogy én is ott lehetek, ahol a szakmám legjobbjai versenyeznek, és örültem, hogy képviselhetem az iskolámat.

Véleményed szerint miért hasznos a rendezvény?

Szerintem azért fontos, mert sok pályaválasztó fiatal láthatta a különböző szakmák mibenlétét, s ez sokak számára inspiráló lehet a továbbtanulást illetően.

A döntőben milyen feladatokkal kellett megküzdened?

A mechatronikai szakon indultam, a verseny két napig tartott, amely idő alatt öt feladatot kellett megoldani. A feladatok között volt hibakeresés, karbantartás, PLC programozás, PLC és E-drive programozás és szerelés. Egy-egy feladatra 70 perc állt a rendelkezésünkre.

Milyen eredménnyel végeztél?

A negyedik helyen végeztem, és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a különdíját kaptam, és értékes Festo szerszámkészlet volt a tárgyjutalom.

Hogyan készültél a versenyre, kik készítettek fel?

Nagyon sokat köszönhetek Asszonyi Árpád tanár úrnak, Válent Béla tanár úrnak, valamint Mičák Zsuzsanna tanárnőnek, akik felkészítettek a versenyre. Külön köszönet jár részemről Matej Évának, az iskola igazgatójának, valamint minden tanárnak, akik támogattak, és ezzel lehetővé tették, hogy részt vehessek a versenyen. A felkészülésben sokat segített a jászberényi testvériskolával közös pályázatban való részvétel is.

Mit adott számodra ez a szakmai verseny, és milyen új célokat tűztél ki magad elé a verseny hatására?

A verseny megmutatta nekem, hogy szorgalmas munkával a kitűzött célok elérhetőek. Úgy gondolom, hogy egy határon túli magyar középiskolai tanulónak nagy lehetőség, hogy összemérhette tudását a szakma legjobbjaival. Az idén végzős vagyok, célom az egyetemen való továbbtanulás. Köszönöm az anyaországnak, hogy megadta ezt a lehetőséget a tapasztalatszerzésre, a bizonyításra. Önbizalom-erősítő és ösztönző számomra a további fejlődés lehetősége.

Gergely lelkes beszámolóját követően egyik felkészítőjét, Asszonyi Árpádot is megkérdeztük a versennyel kapcsolatos tapasztalatairól. Elmondása szerint a megmérettetés szorgalmas és rendszeres felkészülést igényel. A szervezők idén is nagyon magasra tették a mércét. A feladatok igényesek, a megoldáshoz felkészültnek kell lenniük, széleskörű szakmai tudással kell rendelkezniük a versenyzőknek. Jó dolognak tartja, hogy a válogatón szereplő diákok, akik nem jutottak be a döntőbe, megfigyelőként részt vehetnek a fesztiválon.

Ez sokat segít abban, hogy megismerjék a verseny hangulatát, folyamatát, az elvárásokat. Így szembesülnek az igényes elvárásokkal, de az elérhető eredményekkel is. A versenyeken szerzett tapasztalatok, az önbizalom-erősítés motiválja a diákokat a továbbtanulásra, valamint a szakma szeretetére és tiszteletére. A versenyen való részvétel azt is megmutatja a diákoknak, hogy tovább lehet lépni európai és világszínvonalú versenyekre is. A tanár úr úgy gondolja, hogy feltétlenül fontos a pedagógusok támogatásán túl, hogy a fiatalok a családtól, otthonról is ösztönzést kapjanak, és szeretettel irányítsák őket mind a szakma magas színvonalon való művelése, mind a versenyeken való részvétel és a továbbtanulás felé. A siker titkát a család és az iskola együttes támogatásában, és a választott szakma szeretetében látja.

A felvidéket képviselő másik versenyző, Ott Dániel, valamint felkészítő tanára, Varga Ottó szintén szép eredménnyel, és minden bizonnyal hasonló élményekkel tért haza a fesztiválról.
A háromnapos fesztivál programjával kapcsolatban a résztvevők úgy nyilatkoztak, hogy az nemcsak a versengésről szólt. Az első két nap a gyakorlati megmérettetés, míg a harmadik nap az ünnepélyes eredményhirdetés jegyében telt. A rendezvény és a verseny sikeréhez hozzájárult a szakmai tárlatvezetés és a kulturális program is.