Karaffa Attila és Csémi Szilárd a megnyitón (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

Karaffa Attila Felvidéki szemmel című fotókiállítását május 30-án nyitották meg a nagymegyeri Fészek Ifjúsági Központban. A tárlatnyitón Csémi Szilárd, a Fészek Polgári Társulás elnöke hangsúlyozta: Trianon a mi veszteségünk, a magyarság vesztesége és ezt 1920-ban a nagymegyeri lakosok is megszenvedték.

Hozzátette: a fényképek szerzőjével, Karaffa Attilával közös a múltjuk, hiszen még cserkészként ismerték meg egymást. A közös múlt, a példaképek és az elkötelezett magyar megmaradás mindkettejük szívében él, a magyar kultúrát és mentalitást pedig féltve őrzik és továbbadják az ifjú generációnak. „A képek üzenete mi magunk, felvidéki magyarok vagyunk” ‒ zárta mondandóját Csémi Szilárd.

Karaffa Attila, a Pázmaneum Polgári Társulás ügyvezető elnöke tárlata anyagáról elmondta, hogy mindegyik fényképhez emlék fűzi. „Vannak olyan élethelyzetek, amikor az ember szinte rákényszerül a fényképek készítésére” ‒ vallja magáról az amatőr fényképész.  Őrizzük meg a keresztény gyökereinket, magyarságunkat, és tegyünk érte, hogy azt gyermekeinkre is átörökítsük, hangsúlyozta a megnyitón. Mint mondta, mindenkinek szüksége van arra, hogy a továbbadandó valós értékeket fényképen is megjelenítsük.

A jelenlévők ezután Zsoldos Viktória szavalatában, valamint Csémi Csillag Virág és Szlávik Bálint gitárjátékában mélyülhettek el, Csémi Andreától pedig megtudhatták, hogy mit jelent magyarnak lenni.

A kiállításra a 23. sz. Arany János cserkészcsapat jóvoltából, a nemzeti összetartozás napja alkalmából került sor. A tárlat június 20-ig tekinthető meg.

A rendezvény folytatásaként koszorúzási ünnepségre kerül sor a zárda melletti Szent István szobornál. A CSEMADOK helyi alapszervezete szeretettel várja az érdeklődőket 2018. június 4-én, hétfőn 19.00 órai kezdettel.

Bölcskei Tímea felvételei a megnyitóról.

https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=1890911214264519