Pistike minden reggel iskolába indul. Öt órakor felkel, megigazítja serkenő bajuszát, naponta kifúj féldoboznyi dezodort, és haverjaival felszáll a buszra. De az iskolába nem érkezik meg.
Pedig milyen szépen indult Pistike élettörténete. Bár szülei alkoholisták, s munkanélküliek, akarom mondani, tartós munkakerülők lévén évente legyártottak egy-egy gyereket, akikkel aztán többnyire a szomszédban élő nagymama törődött, beletörődve a beletörődhetetlenbe. Pistike eleinte kitűnően tanult, messze a legjobb volt matekból, de lassacskán hozzázüllött a szüleihez. Erről a nagymama mit sem tudott, hiszen még kilencedikben is tiszta egyes bizonyítványt hozott haza az unoka, bár nap mint nap agresszívebb lett, s bizony már nem igazán találtak közös hangot. Pistike hazaérve a sutba vágta a táskáját, s okostelefonjával kivonult terepre. Volt, amikor a haverjaival napestig fociztak, pornót néztek a telefonon, vagy ha volt egy kis zsebpénzük, leitták magukat. Egyik ilyen alkalommal Pistike odahaza összekülönbözött az apjával – nem igen tudni már, melyikük volt a részegebb –, s amikor sehogyan sem tudtak közös nevezőre jutni, Pistike odacsapott. Az incidensnek végül a mentők és a rendőrség vetett véget, de mivel Pistike még csak 16 éves volt, egyszerű fenyítés lett a vége. Nagymama azért nem adta fel az unokájáért vívott harcot, Pistike középiskolába ment, igaz, csak inasiskolába. Eleinte nem is volt baj, az unoka minden reggel felkelt, s fel is szállt a buszra. Az iskolában viszont alig látták. Többnyire a városban koncsorgott, ivott, drogozott, csajozott, néha a haverjaival – hála az ingyenjegynek – vonatra szállt, s végigutazták a vidéket Kassától Pozsonyba. Egyszer még Bécsbe is eljutottak.
– Osztályfőnök asszony, nem jött haza ma délután Pistike, de Zolika, a szomszéd se. Nem tudja, mi van velük? – hívja a nagymama kétségbeesetten az iskolát, de bizony az osztályfőnök tanácstalan. Bár már péntek van, Pistikét egész héten nem látta. Zolika még kedden azt állította, hogy Pistike beteg, kiírta az orvos. De tegnap már ő sem volt bent. De hiszen még ma reggel is felszálltak az iskolás buszra. Pistike a haverjával együtt másnap reggel került elő, s megígérte a nagyanyjának, hogy ezentúl minden másképp lesz. Még akkor sem fogott gyanút, amikor pár hétre rá Pistike részegen jött haza, s midőn ismét számon kérte, Pistike nemes egyszerűséggel elkapta a nagyi görbebotját, kettétörte, s mindössze annyit jegyzett meg: Meglátod, bajok lesznek. Ha nem hagysz békén, te is úgy jársz, mint az a rohadt apám. Nagymama egész éjjel zokogott, de Pistike másnap reggel a szokásokhoz híven felkelt, megigazította serkenő bajuszkáját, s felszállt a buszra. Két órával később a szomszédasszonya jött haza az orvostól, s újságolta, hogy Pistikét a városban látta csavarogni.
– Osztályfőnök asszony, ugye minden rendben van Pistikével? – hívja kétségbeesetten a tanárnőt. Az előbb nagyokat hallgat, majd csak annyit válaszol: Kati néni, már éppen hívni akartam, hogy Pistike két hete kilépett az iskolából. Az idős asszony kiejti a telefont a kezéből, s amikor magához tér, átrohan a fiához. Hallod, a fiad otthagyta az iskolát! S ki nem szarja le – jön a válasz, s a már délelőtt félrészeg apuci nagyot húz a sörösüvegből.
