Illusztráció (Fotó: pixabay-com)

Megrendítő, szívszorító, ugyanakkor mégis felemelő látni, olvasni a szerkesztőségünkhöz közvetlenül vagy közvetve érkező részvétnyilvánítások, visszaemlékezések véget nem érő sorát.

A múlt vasárnap elhunyt Pogány Erzsébet barátai, egykori munkatársai, harcostársai, a nemzetpolitika jeles személyiségei osztják meg velünk gondolataikat, osztoznak a családdal és velünk az elvesztése felett érzett fájdalmunkban. Megrendítő, de vigasztalást nyújtó látni, átérezni ezt a szeretetet.

Nagyon sokan fejezik ki részvétüket a Szövetség a Közös Célokért társulás vezetőségének és munkatársainak, mely szervezetnek a megalakításától igazgatója volt.  Többen azt is jelezték, hogy a távolság miatt személyesen nem tudnak jelen lenni a búcsúztatásán. S otthonaikban gyertyát gyújtanak, lélekben a gyászolókkal vannak.

Halottunktól szombaton, azaz 2018. május 12-én, 15 órakor veszünk végső búcsút a somorjai temetőben. Ugyanebben az időben, délután három órakor egyszerre szólalnak meg a beregszászi katolikus és református templom harangjai Pogány Erzsébet emlékére, Sipos Géza, a kárpátaljai Sámuel Alapítvány vezetőjének kezdeményezésére.

Pásztor Csaba, a Mátyusföldi Nagycsaládos Egyesület elnöke kezdeményezéséhez csatlakozott a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és azt kérik, hogy Kárpát-medence-szerte szólaltassák meg a templomok harangjait szombat délután három órakor, ezzel is tisztelegve Pogány Erzsébet munkássága és emléke előtt.

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségében nagyra becsülték Pogány Erzsébet energikus, fáradhatatlan személyiségét. Adorjáni Katalin, az Életfa Családsegítő Egyesület elnöke portálunkat arról tájékoztatta, hogy emlékére Kolozsváron a Kétágú templom harangjai is megszólalnak temetésének időpontjában.

A gyászolók sokaságához csatlakozik a Borsi székhelyű II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás is, akik ismerték, szerették és nagyra becsülték önzetlen segítőkészségét. Pogány Erzsébet hű ápolója volt a Rákóczi-kultusznak.

„Ez úton fejezzük ki őszinte együttérzésünket a családdal és hozzátartozóival. A temetés időpontjában megszólaltatjuk a borsi református templom harangját, azt a harangot, amely nagyságos fejedelmünket is elkísérte hangjával újratemetésekor Kassán 1906-ban. Isten veled Erzsike, nyugodj békében!” – írta szeretettel és tisztelettel Laczkó Lajos, a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás elnöke.