A Tompa Szavalóverseny után és Városnapok előtt jelent meg a Gömöri Hírlap májusi első száma, amely részletesen beszámol a Kárpát-medence legnépesebb rendezvényéről, az idén huszonhetedik alkalommal megrendezett Tompa Mihály Országos Szavalóversenyről. A lap minden rimaszombati háztartásba eljut, de elolvasható és letölthető innen is.

Az idén gömöri győztesei is voltak a versenynek, a II. kategóriában az uzapanyiti Bari Szabolcs győzött, de ismét aranysávos lett a Páko Mária vezette Csillagvirág is. A csoport örökifjú vezetőjét 60. születésnapja alkalmából is köszönti a lap, s azt is megtudhatják, kik kapták az idei városdíjakat.

„Tót parasztgyerekből magyar úr lettem” – állítólag Gömör Trianon utáni jeles politikusa, a mára teljesen elfeledett Szent-Ivány József állította magáról, akiről nemrég Simon Attila és Tóth László irt monográfiát, amelyet a minap a Csillagházban mutattak be. Ahogy bemutatták Szomolai Tibor A klán című új regényét is, amelyik a dunaszerdahelyi maffia történetét és véres bukását dolgozza fel.

„A roma gyereket nem lehet mutogatni?” – kérdezi cikkében Végh Barbara. Több jeles rimaszombati sikerről is beszámolnak (Matej Kováč, Alexander Botoš, Százszorszép énekkar), de ott voltak a lap munkatársai a budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is, ahogy képes riportban számolnak be a Föld napja alkalmából rendezett megmozdulásokról.  A sportrovatból kiderül, hogy ismét extraligás a rimaszombati tekeklub, s nem ültek az elmúlt hetekben a babérjaikon a rimaszombati úszók, chanbarások sem.

Most sem maradhat el a már hagyományos játék a Tompa Mihály Könyvesbolttal, de két másik játékot is találnak a lapban, így akár színházjegyért is játszhatnak.