Illusztráció (Fotó: 24.hu)

A Szentháromság állítólagos székelyföldi nevén kicsipünkösd, a pünkösd ünnepét követő első vasárnap idén május 27-re esett.

A pápák sokáig vonakodtak, hogy külön ünneppel is megszenteljék, hiszen a hittitok magasztalása minden nap, minden istentiszteleten, minden imádságban előfordul. Hazánkban már Kálmán király elrendelte éppen a mai időpontban a Szentháromság ünnepének megülését. Nyugaton később terjed el, és csak 1334-ben válik egyetemesen kötelezővé.

A Szentháromság kultusza a Tridentinum nyomán bontakozó barokk vallásosságban új hangsúlyozáshoz jut. Ez az egyházművészetben és az egykorú városképen is visszatükröződik: a Szentháromság misztériuma, az istenség misztikus szintézise, teljessége megfelelt a barokk hierarchikus szellemének, summázó készségének.

Abban az időben: a tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” Mt 28,16-20

A Szentháromság képszerű ábrázolása csak megközelítően, szimbolikus eszközökkel lehetséges.

Általában három eggyé váló, kifejező formaelem a Szentháromság titkának legalkalmasabb ábrázolása, elképzeltetése. Ez legegyszerűbb alakjában háromszög, amely vagy a sugárzó Napot, az istenség archaikus jelképét keretezi, vagy pedig szemet fog közre, amely a híveket a mindeneket lát, megítélő, mégis gondviselő Úrra, a Szentháromság egy Istenre emlékezteti: őbenne élünk és mozgunk, előtte járunk.

Alig van barokk templomunk, amelynek homlokzatán, szószékén, oltárain ez a sugárzó nappal ábrázolt Szentháromság-szimbólum ne tűnnék szemünkbe.

Szentháromság tiszteletére szentelt templomaink már a középkorban föltűnnek, de a XVIII. században, a pestisjárványok szorongásai között a patrocinium egyenesen korjellemzővé válik.

(Jeles Napok, Magyar Kurír)