Portugália-Marokkó 1-0 (Fotó: MTI/AP)

A szerdai nap párosításai nem ígérték titánok harcát, hiszen Marokkó, Szaúd-Arábia és Irán a papírforma szerint nincsenek egy súlycsoportban Portugália, Uruguay, illetve Spanyolország csapatával.

Ezen mérkőzések közül mégis talán a Portugália és Marokkó közötti összecsapás ígérte a legkiegyenlítettebb küzdelmet. Mondhatni, csak egy Ronaldo különbség van a két válogatott között, ami azért elég nagy eltérés, ha a világ legjobbjáról van szó. Ronaldo a nagy tornákon eddig adós maradt a jó játékkal és a gólokkal. Most azonban, mintha törleszteni akarna Portugáliának, a mérkőzés előtt már három gólnál tartott. Aztán a negyedik percben befejelte a negyedik gólját is, és Portugália ezzel a góllal nyert. Azért is nyerhetett, mert Marokkó a legnagyobb helyzeteit is kihagyta. Fogalmazhatnék úgy is, hogy az Atlasz oroszlánjai a játék minden elemében ellenfelük fölé nőttek, csak éppen a góllövés nem ment nekik. Ezért lett a végeredmény 1–0. Minden szimpátiánk Marokkóé!

Uruguay–Szaúd Arábia 1–0. Luis Suarez a 100. mérkőzésén belőtte ötvenkettedik válogatott gólját. Ez a legtöbb, ami a meccsről elmondható, és ez nem Szaúd-Arábia kritikája, amely többre nem is képes.

Irán–Spanyolország 0–1. Irán a mérkőzés előtt a csoport második helyén állt, amitől a perzsák annyira belelkesültek, hogy sokáig védték a gólnélküli döntetlent. Mint annyiszor, a spanyolok becsületét és a továbbjutást most is Diego Costa mentette meg.

Érdekesség, hogy mindhárom tegnapi összecsapáson csak egy gól született, pedig lehettek volna akár gólzáporos győzelmek is. Lehet, hogy a csapatok már az egyenes kieséses szakaszra spóroltak az erejükkel?