A Selye János Gimnázium zenekara: a Szürkebarátok (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Kedden este hat órakor igazán pazar megnyitóval vette hivatalosan is kezdetét az 55. Jókai Napok, amelyet idén 11 színjátszó csoport (közülük 8 diákok és 3 felnőttek alkotta csoport) részvételével rendeznek Komáromban június 12. és 17. között.

A megnyitó kezdetén a Tiszti pavilon dísztermében a tragikus hirtelenséggel elhunyt Benkő Géza és Panyi Béla színművészek emléke előtt egyperces néma csönddel adózott a közönség. A kisebb jubileumát ünneplő rendezvény ünnepi megnyitóján fellépett a pozsonyi Hugo Kauder Trió, valamint a Selye János Gimnázium azon diákjai, akik a Tompa Mihály Országos Verseny döntőjén is részt vettek.

Rigó Konrád, a kulturális minisztérium államtitkára méltatásában kitért az 55 esztendős hagyományokra visszatekintő rendezvény fontosságára. Úgy fogalmazott, a színház értelmiséget nevel, a jövő értelmiségi generációját neveli a Jókai Napok, és ezért jár a tisztelet. „Számunkra, szlovákiai magyarok számára ez semmitől sem lehet fontosabb“ – hangsúlyozta. Véleménye szerint ez alatt a pár nap alatt Komáromba költözik a felvidéki színjátszás, majd hozzátette: „ez a legfontosabb rendezvény ma Szlovákiában, amelyen mindenkinek itt kellene lennie“.

Ezt követően Stubendek László, Komárom polgármestere nyitotta meg hivatalosan a rendezvényt, melynek nyitóelőadását a városi művelődési központ kamaratermében tartotta a kassai Pinceszínpad.  Este 8 órától Havasi Péter rendezésében Anton Pavlovics Csehov Leánykérés, tréfa egy felvonásban című darabját adták elő a kassaiak.

Szalai Erika felvételei a megnyitóról.

https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=1905664372789203