Varju Krisztina Dóra, Magyarország 2017-2018. évi V4-elnökségének lebonyolításáért felelős miniszteri biztosa, Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója (Fotó: MTI)

A magyar V4-elnökség átadása alkalmából június 29-én ünnepi díszelőadással kezdődik a váci VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, amelyen július 5. és 8. között változatos kulturális programokkal várják a közönséget.

Az immár hatodik alkalommal Vácon megrendezett VéNégy Fesztivál a Nemzetközi Visegrádi Alapnak is kiemelt programja. A fesztivál június 29-én a hivatalos nyitóeseménnyel, a közép-európai cirkuszművészeti kavalkáddal veszi kezdetét.

Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház és a fesztivál igazgatója a Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Duna-parti helyszínen július 5. és 8. között minden nap kora délutántól hajnalig kulturális programokkal várják a közönséget. A színházi sátorban cseh, lengyel, szlovák és magyar produkciókat adnak elő. A fesztiválon pedig a V4-es országokból érkező zenekarok lépnek fel. A koncertek között egy ukrán utcaszínházi társulat, a Jaroszlav Fedorisin vezette lvivi Vasárnap Színház műsora szórakoztatja az érdeklődőket.

A részletes programból ízelítőt közöltek. Július 5-én nyílik a Duna-parti helyszín kortárs mozgásszínházi produkciókkal, valamint a prágai Svandovo Színház Sírj, bébi, sírj! című előadásával. A rendezvényen látható továbbá a lengyelországi CHOREA Színház Hamlet esettanulmánya és a szlovákiai Colorato Színház Szeget szeggel című darabja is.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a fesztivál fővédnöke a rendezvény jelentőségéről szólva kiemelte, hogy a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó a visegrádi négyek együttműködésére irányítja a figyelmet. Mint hangsúlyozta, az európai kultúra megmentése szempontjából is kulcsfontosságú, hogy a visegrádi négyek megismerjék, tiszteljék egymás kultúráját, öntudatát erősítsék.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a fesztivál a fiatalokat is megszólítja és számos program a családoknak szól. Hozzátette, fontos megismerni egymás kultúráját, mert csak akkor várhatjuk el, hogy elfogadják, megértsék és tiszteljék a mi kultúránkat, ha mi is ezt tesszük másokéval.

Varju Krisztina Dóra, a Magyarország V4-es elnökségének lebonyolításáért felelős miniszteri biztos kiemelte: a magyar V4-elnökség az elmúlt egy évben igyekezett azokat a kezdeményezéseket támogatni, amelyek az ifjúságot szólították meg, a kreativitást helyezték előtérbe.

A fesztiválon fellép mások mellett a Bëlga, a Punnany Massif, a Tankcsapda, az Ivan and the Parazol, a Vad Fruttik, a Kiscsillag és a Quimby.

(MTI/Felvidék.ma)