Ilyen volt és ilyen lett a kövecsesi első viláágháborús emlékmű (Fotó: Rákos Loránt)

Felújították a történelmi idő viszontagságai alatt megrongálódott kövecsesi első világháborús emlékművet a kövecsesi reformátusok.

„Az emlékmű a református templom előtti ligetes területen található, körbeövezve magas orgonasövénnyel, ezért első látásra nem is tűnt fel a gyanútlan látogatónak az omladozó obeliszk. Pedig máig emlgetett anekdoták főződnek e szebb kort is megélt kőhöz” – kezdte Rákos Loránt helyi lelkipásztor.

Mint kifejtette, talán a legismertebb és az emlékezetben legelevenebben élő történet az – ami a református templommal is összeköti e jelkövet –, amikor a II. világháború befejezése után az egykoron a bevonuló magyar csapatok tiszteletére az emlékműre kitűzött magyar nemzeti trikolor-zászlót a megtorlás fenyegetésével bevonuló szovjet csapatok elől nagy gyorsan – más alkalmas helyet nem találván – a református templomba menekítették be, és úgy elrejtették a bátor, hazafi kövecsesiek, hogy máig nem lehet felderíteni a rejtekhelyét.

Archív kövecsesi képeslap (Fotó: slovenskehrady.sk)

„Ez talán így is van jól! Így szebb és büszkébb emlékezésre hív mindenkit e kedves történet” – fűzte hozzá Rákos Loránt.

Az emlékjel azóta méltatlanul leromlott, a rajta található fehér marványtábla beszürkült és megrepedezett. A templomban őrizték méltó helyen a táblát, melyen a hősök aranybetűvel szedett neve elhalványult.

„A Kövecsesi Református Egyházközség – élvezvén Kövecses Község önkormányzatának a támogatását – tarthatatlannak vélte ez állapotot. Egészen addig, amíg Magyarország felelős kormányának vállalása alapján a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. ki nem írta a határon túl található I. világháborús emlékművek felújítására vonatkozó támogatási pályázatot. Igen, mert innen is származtak bőven magyar vitézek, akik Magyarország honáért küzdöttek. A Kövecsesi Református Egyházközség élt ezzel a lehetőséggel, és megpályázta a támogatást, amelynek keretében mintegy 600.000 Ft-ot nyert el az emlékjel megújítására” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t a lelkipásztor.

A régi emléktábla a kövecsesi templomban (Fotó: Rákos Loránt)

Rákos Loránt elmondta, a támogatásnak köszönhetően el tudták végezni a beton-obeliszk újbóli kiöntését, a márvány-tábla újrafaragását, és az emlékjel környezetének rendezését.

„Mára az eddig sövények mögé rejtőzködött, elparlagosodott területű emlékjel megközelíthetően és merengésre hívóan hirdeti újból a történelmi múlt históriáját” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Rákos Loránt.

A Bethlen Gábor Alapkezelő az I. világháború történelmi emlékeit őrző határon túli emlékművek rendbetételére, felújítására, és helyreállítására még 2016 decemberében írta ki az első pályázatot. Gömörből Rimaszombat és Kövecses élt ezzel a lehetőséggel.

A felújított kövecsesi első világháborús emlékmű (Fotó: Rákos Loránt)

A Rimaszombati Református Egyházközség és a Tompa Mihály Református Gimnázium az iskola Daxner utcai épületében állította helyre az első világháborús emléktáblát, melynek ünnepélyes leleplezésére május 28-án, a hősök napjához közel került sor. Ekkor az intézményben tematikus napot is tartottak. Az ünnepi beszédet Haraszti Attila, Magyarország Kassai Főkonzulátusának főkonzulja mondta. Erről ITT adtunk hírt.

Mint arról beszámoltunk, második körben is meghirdették az I. világháborús emlékművek felújítását segítő pályázatot. A pályázat benyújtására 2017. október 16-ig volt lehetőség elektronikus formában, s a benne foglalt elképzelés megvalósításának 2018. augusztus 31. a határideje.