Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (Fotó: Patterman Renáta)

A nemzetpolitika legsikeresebb kezdeményezéseinek nevezte a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-programot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden Budapesten. A kormányfő nemzetpolitikáért felelős helyettese a két program 2017/2018-as szakaszának záró rendezvényén kiemelte: a diaszpóra magyarságát felkaroló Kőrösi Csoma Sándor-programot öt éve, a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor-programot három éve indították útjára, és mára minden „olajozottan és cizelláltan” működik.

Semjén Zsolt kitért arra, hogy a korábbi kormányok idején a diaszpóra mindig kicsit „mostohagyerek volt”, háttérbe szorultak az ottani magyarság szempontjai. Ezért is döntöttek úgy, hogy külön szervezetet, Magyar Diaszpóra Tanácsot hoznak létre, amelyben „nem a futottak még” kategóriában vannak az ő szempontjaik.

A tanács delegáltjai részt vesznek a Magyar Állandó Értekezlet ülésein is, így a diaszpóra az egyetemes magyarság nemzetrészei között hasonló hangsúllyal jelenik meg – tette hozzá. A miniszterelnök-helyettes rámutatott: a sikerekhez szükség volt a Kőrösi Csoma Sándor-program ösztöndíjasaira is. Arra, hogy az emigráns szervezeteket úgy alakítsák át, hogy azok minden magyar otthonává váljanak. Egyúttal pedig a fogadó- és mentorszervezeteknek is képesnek kellett lenniük az ösztöndíjasok fogadására – mondta Semjén Zsolt.

Hangsúlyozta: olyan sokrétű munka és küldetés, mint a két program esetében, nincs még egy, „valóban mindenesnek kell lenni”. Szükség van a magyar kultúra, a történelem tanítására, gasztronómiai ismeretekre, néptánctudásra, állampolgársági ismeretekre és egy nagy adag empátiára is. Értékelése szerint mostanra „rendezett magyar világ van a diaszpórában”, az adott területen az ernyőszervezetek mondják meg, mi történjen, és a magyar kormány elfogadja iránymutatásaikat.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Fotó: Patterman Renáta)

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár arról beszélt, hogy 2013-ban a Kőrösi Csoma Sándor-program 47 ösztöndíjassal indult. A következő pályázatokat 225 hellyel hirdették meg, ebből 150 a Kőrösi Csoma Sándor-program és 75 a Petőfi Sándor-program ösztöndíjkerete. Ugyanakkor nemcsak számában, hanem minőségében is gyarapodik mindkét program évről évre – összegzett. Az eredmények közé sorolta, hogy a Petőfi Sándor-program keretében újraindult Brassóban a magyar népzene oktatása, Prágához közel magyar tanfolyamot indítottak, többen kaptak állampolgárságot az ösztöndíjasok munkájának köszönhetően, Moldvában elsőosztályos magyar tankönyv született.

A Kőrösi Csoma Sándor-program keretében az ösztöndíjasok szerte a világban bekapcsolódtak a Mátyás király emlékévbe, gyermek- és családi programok indultak. Madridban erdélyi napot tartottak, Portugáliában virtuális könyvtár jött létre. Kitért arra, hogy két új helyszínnel, Isztambullal és Kijevvel bővül a program. A két program nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar nemzet közösségei távol Magyarországtól meg tudják őrizni identitásukat, kultúrájukat, és a hagyományápolás területén jelentős eredményeket lehessen elérni – jelentette ki az államtitkár.

(MTI, Felvidék.ma)