Cseh Karolina rajza

Hagyományos tanévzáró jótékonysági koncertet tartottak a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskolában.

Június 29-én az ünnepélyes bizonyítványosztás után, az iskola diákjai részt vettek az immár hat esztendeje megrendezésre kerülő tanévzáró jótékonysági koncerten, melyet ez alkalommal Nagy Dominik, négyéves dunaszerdahelyi kisfiú megsegítésére szerveztek.

A kisfiú édesanyja az iskola volt diákja. Nagyon sokan összefogtak Dominikért. Rengeteg felajánlás érkezett az iskola diákjaitól és tanáraitól, a volt diákoktól, cégektől, magánszemélyektől, határon túli magyaroktól és barátoktól. Az összegyűlt szép pénzadomány mellett, Dominik számára rengeteg játék valamint élelmiszercsomag érkezett. Köszönet minden jószándékú embernek ezért a példaértékű összefogásért.

A koncerten a második félévben összegyűlt műanyagkupakokat ez alkalommal Lelkes Tomika, gútai kisfiúnak adományozták.

A koncertet megtisztelték jelenlétükkel Nagy Dominik keresztanyukája, Póda Veronika, Fehér Csaba, a Magyar Keresztény Demokrata Szövetség országos képviselője, Sárközi János nagyprior, a Szent György Vitéz Lovagrend Szlovákiai Nagypriorátusának vezetője, valamint Méhes Klaudia és Nagy Olga az Együtt mindenkiért csoport tagjai.

A koncerten az iskola igazgatónője, Molnár Ilona köszöntötte az egybegyűlteket, majd megtartotta tanévértékelő beszédét, értékelve a diákok eredményeit és kívánva nekik élménydús szünidőt és jó pihenést.

A műsorban az iskola jelenlegi és volt diákjai léptek fel. Cséfalvay Fanni szavalata után Nagy Szilárd és a Zöld Csillag színtársulat műsora következett, melyben híres musical és rockopera dallamokat énekeltek együtt a diákokkal. Volt táncbemutató is. Neilinger Pál és Iveta salsa és bachata táncokat mutattak be, jelezve a diákoknak, hogy egy örömteli és értelmes szabadidős tevékenység a tánc.

A koncert végén a diákok tapssal jutalmazták a fellépőket és örömmel hagyták el a helyszínt, hiszen kezdetét vette a nyári vakáció. Az iskola szeptember 3-án, 9.30 órai kezdettel ünnepélyes tanévnyitóra várja majd diákjait a városi művelődési központba.