Hummelsék foghatják a fejüket, Dél-Koreától is kikaptak (Fotó: AFP)

A vébé tegnapi napjának összegzése, meglepetés és papírforma. Krimiszerű feszültség, a szurkoló tövig rágja a körmét vagy hátradőlve élvezi a kedvencek játékát.

Dél-Korea – Németország 2 – 0 Kazany, Kazany Aréna

A délutáni mérkőzéseken megszületett a vb eddigi legnagyobb meglepetése. Németország az E csoport utolsó helyén végzett, és kiesett. Pedig a svédek elleni kiizzadt győzelem után mindenki úgy gondolta, hogy a Dél-Korea elleni mérkőzés egyesélyes. Csakhogy a koreaiak ezt másként gondolták, jól szervezett védelmüket a vérszegény német csatárok nem tudták feltörni. Aztán a hosszabbításban Dél-Korea két gólt is adott. A másodikat azután, hogy Neuer szokásához híven előre kalandozott. Elvesztette a labdát, és egy hosszú indítást követően a labdára startoló csatár az üres kapuba passzolt.

2010 óta ez már a harmadik eset, hogy az aktuális világbajnok immár a csoportkörben elvérzik. Biztosan az is egy szakmai kérdés, hogy mi ennek az oka…

Mexikó – Svédország 0 – 3 Jekatyerinburg, Jekatyerinburg Aréna

A játéknap előtt a mexikói, német, svéd hármasból Svédországnak volt a legkisebb esélye a továbbjutásra. Mexikónak a saját kezében volt a sorsa. A harmadik svéd gól után azonban a mexikói szurkolók mégis inkább a másik mérkőzés eredményét figyelték, annyira nem bíztak saját csapatuk feltámadásában.

Mindenesetre Mexikó alaposan megnehezítette a saját dolgát, hogy már a 16 között azzal a Brazíliával találkozik, amelyet világbajnokságon még sosem sikerült legyőznie. Kétlem, hogy ez a sorozat most szakadna meg.

Szerbia-Brazília 0 – 2 Moszkva, Szpartak Stadion

Annál is inkább, mert a brazilok a döcögős kezdés után egyre jobban játékba lendülnek, és ezen az estén fociztak a legjobban. Igazi brazílos könnyedséggel kerültek helyzetbe, Neymar végre a csapat valódi vezére volt, és nem öncélúan játszott. A brazil védők Mitrovicot kikapcsolták a kapu előtt, ezzel hatástalanítva a szerbek támadójátékát. Jellemző adat, hogy az egész mérkőzésen a brazil kapusnak mindössze egyszer kellett védenie.

Svájc – Costa Rica, 2 – 2 Nyizsnij Novgorod, Nyizsnyij Novgorod Stadion

Costa Rica a végére felszívta magát, és Peruhoz hasonlóan két gólt lőtt az utolsó mérkőzésén. Annak a Svájcnak lőtte ezt a két gólt, amelyik őrizte második helyét, és csak arra ügyelt, hogy ki ne kapjon, hiszen Svédország egy verhető ellenfél a 16 között.