Böjte Csaba vezércikkével jelent meg a Kassai Figyelő júniusi száma, amely a nemzetközi gyermeknap kapcsán íródott. Böjte írásában Kopp Mária pszichológust idézi, aki szerint Európát nem a harmadik világháborútól, hanem a semmittevésben felnövő, saját kontrollálatlan vágyainak odavetett generációktól kell félteni. Sajnos, felnőtt egy generáció, amelynek egy részét nem lehet feladatokkal terhelni, mert unja, s mindjárt továbbáll. A lap bőségesen beszámol a régió nyárelejei rendezvényeiről is.

Megtudhatjuk például, miből lesz a zenebogár, Csáky Csongor személyében új elnöke van a Rákóczi Szövetségnek, Aranyosapátiban a Magyar Vidék Napját tartották meg. Új kiállítás nyílt a kassai Márai-házban, az idén is megrendezték a Színházi Kavalkádot Királyhelmecen, Szabó Ottó jóvoltából művészi kivitelezésű kapu várja a füleki vár látogatóit. Duncsák Attila a pesti Vigadóban nyitott új tárlatot, amelyről Szakolczay Lajos számol be. A Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola kórusai Belgiumban koncerteztek. Értékes leletek kerültek elő a gombaszögi pálos monostor feltárása során. Helmeczi Tibor királyhelmeci testépítő a Varsóban megrendezett Gyémánt Kupán bronzérmes lett.

Havasi Péter a tornai színjátszók új bemutatóján (A rátóti csikótojás) járt, s beszámol a helyi kultúracsinálók viszontagságos mindennapjairól is. Krivánszky Miklós a kisebbségi jogokról tartott brüsszeli tanácskozásról számol be, míg Kokes János az új cseh kormány hozzáállásáról ír, miszerint a Beneš-dekrétumok lezárt ügynek számítanak. Búcsúzik a lap Pogány Erzsébettől is.

A Kassai Figyelő kapható a jobb felvidéki könyvesboltokban, de megrendelhető a szerkesztőség elérhetőségein is (040 01 Kassa, Komenský u. 24., www.kassaifigyelo.sk, kassaifigyelo@gmail.com, 0948/753 013.