Ahogy a múltban megszokhattuk, idén is lesz közös éneklés (Fotó: Csemadok)

A második világháború után nehezen állt talpra a magyarság, a Csemadoknak és az általa szervezett rendezvényeknek ezért is volt olyan nagy jelentőségük. A szervezet egyik legrégebbi rendezvénye a Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepély, amely az elmúlt hat évtizedben a nehézségek ellenére is évente várta a fesztiválra érkező felvidéki magyarokat.

Az évtizedek alatt a fiatalok találkozási helyévé vált a völgy, szerelmek bontakoztak itt ki, amelyekből házasságok születtek. Élményekkel gazdagodtak a gyermekek és a felnőttek, itt formálódtak az ifjak, majd váltak felnőtté. A rendezvény identitást őrző, erősítő szerepe elvitathatatlan.

Az idei, hatvanadik évfordulóra a Csemadok Országos Tanácsa valódi ünneppel készül, június 27-én, szerdán Rozsnyón kezdődik a program, ahol a tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskola csoportjai adnak műsort – tudtuk meg Görföl Jenőtől, a Csemadok országos titkárától. A rendezvény rendhagyó módon szerdán veszi kezdetét, de a szervezők ki szeretnék használni az iskolai év végét, a Kulturális és Kereskedelmi Központban június 27-én délelőtt a tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskola csoportjainak műsorát láthatják a diákok, majd este Mika Millyaho Káosz című darabját adják elő a Thália Színház tagjai – mondta el portálunknak Görföl Jenő.

Június 29-én, pénteken egy konferenciával emlékeznek a kulturális ünnepély múltjára a rozsnyói történelmi városházán. „Az ünnepély múltjáról többek között Takács András és Szőllős Sándor ad elő. Elhangzik majd, hogy milyen jelentőségük volt a fesztiváloknak a felvidéki magyarság életében a kezdetekkor. Természetesen a résztvevőket a helyi polgármester és a Csemadok elnöke, Bárdos Gyula is köszönti majd” – mondta a szervezők nevében Görföl Jenő. A fesztivál múltját régi fényképek és dokumentumok segítségével is be kívánják mutatni. A Csemadok központja már több hónapja várja a korábbi fesztiválozók emlékeit, fényképeit, történeteit. A Felvidék.ma olvasói még mindig csatlakozhatnak a felhíváshoz, hiszen június 15-ig bárki beküldheti fényképeit, történeteit Gombaszögről. A képeket az alábbi címre várják: gombaszog60@gmail.com.

Az Ünnepélyen készült fotókat továbbra is várják a szervezők (Fotó: Csemadok)

„A beküldött képekből kiállítást szervezünk, s a beküldők tiszteletjegyet kapnak, tehát ingyenesen vehetnek részt a rendezvényen. Emellett a Csemadok honlapján és a 60. Gombaszögi Kulturális Ünnepségen bemutatjuk a nagyközönségnek az összegyűjtött képeket, emlékeket” – mondta az országos titkár.

A pénteki nap programját a békei Búzavirág női kar, a béke-sárosfai Cimbora férfikar és a Bokréta vegyes kórus fellépése teszi ünnepélyesebbé, ezen a napon köszönik meg a korábbi szervezőknek az elvégzett munkát, hiszen az elmúlt 60 évben nagyon sokan dolgoztak azért, hogy az ünnepély túlélje a nehézségeket. Sokszor előfordult, hogy bizony nagyon kevés pénzből kellett megvalósítani a Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepélyt.

A már említett kiállítás megnyitójára szombaton, június 30-án, délelőtt kerül sor a Csemadok tanácstermében. Délután négytől pedig a program már Gombaszögön folytatódik, a pálos kolostor romjainál, ahol a Korona Énekegyüttes és a béke-sárosfai Bokréta ad koncertet. Mindeközben megnyílik az ízek utcája, ahol a Csemadok-alapszervezetek bemutatják szakácsművészetüket. Látható lesz a miskolci Vaga Banda Társulat előadása, lesz szabadtéri fotókiállítás, bemutatkoznak a régió folklórcsoportjai is.

Mivel a Csemadok számos tehetségkutató versenyt szervez, ezek díjazottjai is bemutatkoznak. Szombaton este héttől Ez a föld a hazám címmel a magyarnóta-énekesek Őszirózsa elnevezésű országos versenyének győztesei lépnek fel a nagyszínpadon, közreműködik Mezei Zsolt és zenekara. Utánuk a Hégli Dusán által megszerkesztett Gombaszögi Táncok következik majd, amelyben a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes és az Ifjú Szívek Táncszínház, valamint a felvidéki táncegyüttesek közös műsora lesz látható. Ebben a műsorban közös táncprodukciók is lesznek, a csoportok több népdalt közösen adnak majd elő. Az előadásban lesznek szöveges részek felvételről, régi gombaszögi újságcikkek és elbeszélések kapcsán – árulta el a részleteket Görföl Jenő.

„Természetesen minden korosztályról gondoskodunk, hiszen lesznek gyerekműsorok, foglalkozások, fellépnek a régió gyermekcsoportjai is. Szervezünk játszóházat is, a rozsnyói óvoda, a Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola pedagógusainak irányításával” – ismertette a programokat Görföl Jenő.

A Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepélyt korábban ezrek látogatták (Fotó: Csemadok)

Vasárnap, június 1-jén Öregapám mesefája címmel Badin Ádám vezetésével a Rozsnyói Meseszínház tart előadást a Pajtaszínházban, majd ismét fellépnek az Őszirózsa országos verseny legjobb énekesei. A hagyományőrzők is fellépnek vasárnap, Mint fát a gyökér… címmel látható majd a műsoruk a nagyszínpadon. Végezetül Felvidéki folk/rock katlan elnevezéssel a felvidéki tehetségek lépnek színpadra. Koncertet ad a somorjai Rómeó Vérzik, a dunaszerdahelyi Expired Passport és Török Ádám, valamint a Pósfa zenekar.

A Csemadok vezetősége szeretné, ha a Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepély visszakapná régi fényét, így a mostani rendezvény a múltba tekintésről is szól, ám azzal, hogy a gyermekekre is gondolnak, ők is fellépnek, jelezni szeretnék a szervezők, hogy a jövőben is meg kívánják tartani a rendezvényt.