Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A  Nagyszombat megyei képviselő-testület legutóbbi, június 20-i ülésén több fontos kérdésben döntött. Az egyik legfontosabb a szociális intézmények dolgozóinak fizetésemelése.

Az idei adóbevételek kedvező alakulásának köszönhetően a megye évi költségvetési bevételének többlete 2018. május 31-ig mintegy 2 millió eurót tett ki. Ebből politikai egyezség alapján mintegy 1,1 millió eurót a megye szociális intézményeiben dolgozók bérének emelésére fordítunk. Ez az intézkedés összesen 1145 alkalmazottunkat érinti, akik már júniustól havonta átlagban mintegy 100 euróval több fizetést vihetnek haza.

A képviselők döntése alapján a 2017-es költségvetési év bevételi többletéből a megye 1,7 millió euróval emeli azon három társaság támogatását, amelyek a Nagyszombat megyével kötött szerződés alapján buszjáratokat működtetnek. A támogatásnak köszönhetően ‒ bár a közlekedésben drágul az üzemanyag, az utasok száma csökken és a buszvezetők fizetése is emelésre szorul ‒ idén nem szűnik meg egyetlen buszjárat sem a Galántai, sem a Dunaszerdahelyi járásban.

A megyei testület jóváhagyta a Galántai és a Galgóci járást összekötő kerékpárút uniós pályázatának társfinanszírozását is 96 ezer euró összegben. A kerékpárút megépítésével jelentősen hozzájárulunk a Komárom–Gúta–Vágsellye–Szered–Lipótvár útvonal megszületéséhez.

A képviselő-testület jóváhagyta a galántai székhelyű „Čistý deň” reszocializációs intézettel kötött bérleti és fenntartói szerződés felmondását. A határozatot ‒ ellenszavazat nélkül ‒ 31 képviselő támogatta, hárman tartózkodtak, egy képviselő nem szavazott. A képviselő-testület határozatban erősítette meg, hogy a megüresedett épületekben továbbra is – a tervek szerint megyei fenntartású ‒szociális intézmény működik majd.

A testületi döntéseken túl meg kell említenünk, hogy a nyári szünidő alatt mind a galántai, mind a dunaszerdahelyi megyei fenntartású iskolákban és szociális intézményekben jelentős épületfelújításokra kerül sor, melyekről a munkálatok megkezdésekor tájékoztatjuk részletesen a közvéleményt.

Berényi József, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat alelnöke