Kicsi-Csali (Fotó: Görföl Jenő)

Az Éberhardi nyár kulturális rendezvény a 90-es években indult a Pozsonyhoz közeli Éberhard községben a helyi Csemadok, illetve a Csemadok Szenci Területi Választmánya és az éberhardi önkormányzat szervezésében egy ottani festői helyen: a vadászház melletti szabadtéri színpadon.

Az egykori járási szintű, nagyszabású békeünnepélyek hangulatát próbálta megidézni, persze új köntöst kapva. Idén június 23-án a somorjai Pici Csali tagjai nyitották meg a rendezvényt, majd bemutatkoztak a Kis Csali tagjai is, a zenét a Csali zenekar szolgáltatta.

Operettkvintett (Fotó: Görföl Jenő)

Az Érsekújvári Operettkvintett előadásában Kálmán Imre, Huszka Jenő, Szirmai Albert, Lajtai Lajos és más zeneszerzők dallamait élvezhette a közönség. Gál Teodórát, Gál Gábort, Cucor Rolandot, Farkaš Gézát és Bernáth Tamást az első perctől szívükbe zárták a jelenlévők.

A magyarországi sztárvendég, Feke Pál zárta a programot, aki a kilenc évvel ezelőtti Társulat válogatásnak köszönhetően vált országosan ismertté, és nyerte el a 25 éves jubileumi István, a király című rockopera címszerepét.

Nézőközönség (Fotó: Görföl Jenő)

Az est végén kiosztották a szervezők a Tálentum Díjat, melyet a végzős (kilencedikes vagy középiskolás negyedikes) éberhardi tanulók vehettek át, akik magyar iskolát látogatnak, látogattak, és kiváló tanulmányi előmenetellel büszkélkedhetnek.

Az idei arany sávos díjazottak: Kenderessy Vera, Merva Márk, Horváth Gergely, ezüst sávval: Berner Viktória, Miklós Lea és Sághy Csilla. A kissé kellemetlen időjárás ellenére a jelenlévők jól szórakoztak, a szombat estéjük remek hangulatban telt.