Szent Mihály Gyermekotthon Ráton (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Miután a katolikus Budapesti Szent Ferenc Kórház és a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház orvosaiból álló csoport megkezdte a rászoruló gyermekek kivizsgálását és kezelését, a felvidékiek voltak az újonnan átadott rehabilitációs központ első látogatói. A gömöri csapat, melynek tagjai a jótékonysági ruhavásárokba bekapcsolódó önkéntesek voltak, az ünnepélyes átadást követő első munkanapon, június 9-én érkeztek a központba.

Kilenc évbe telt, míg a rehabilitációs központot felépítették és bejegyeztették. Az átadóra, mint arról beszámoltunk Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége, Marina Porosenko, Ukrajna köztársasági elnökének felesége, Potápi Árpád János magyar államtitkár és Hennagyij Moszkál kárpátaljai kormányzó jelenlétében került sor.

„Mivel a hozzánk kerülő gyermekek komoly traumákkal érkeznek, szakemberek segítségére is szükségük van ahhoz, hogy a hányatott múlt okozta komolyabb fizikai és pszichés problémáiktól meg tudjanak szabadulni. A Szent Mihály Gyermekotthon területén létrehozott rehabilitációs központ ezt a célt hivatott szolgálni: elsősorban család típusú gyermekotthonokban nevelkedő árva és elhagyott gyermekek fizikai és pszichés rehabilitációjára fókuszál. Emellett, a rehabilitációs központ nyitott lesz külső vendégek számára is, és ezáltal, reményeink szerint, pár éven belül önfenntartóvá tud válni.

Ennek az épületnek a felépítéséhez sokan járultak hozzá: a Magyar Kormány, a holland World Servants missziós szervezet, a német Renovabis segélyszervezet, a német Stihl vállalat ukrajnai telephelye, a bécsi ferencesek, a munkácsi püspökség, és sok-sok magánszemély Magyarországról, Szlovákiából, Ausztriából, Németországból, az USA-ból. Ezen a napon, amikor mi itt ünnepelünk, a Cifra Műhely Egyesület Győrben jótékonysági koncertet szervez a gyermekotthon javára” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Bíró Mária, a gyermekotthon vezetője.

Pósa Homoly Erzsó képriportja