A világ még nem is olyan régen feszült figyelemmel kísérte az Amerikai Egyesült Államok és az interkontinentális rakétákra, valamint atomfegyverekre szert tett Észak-Korea háborús konfliktussal fenyegető, elmérgesedett viszonyának fejleményeit, amelyekről naponta tudósított a világsajtó. Arról viszont kevesebb híradás érkezett, hogy az Észak- és Dél-Korea között 1953 óta tartó fegyverszünet ideje alatt a békétlen félszigeten a két ország között propagandaháború dúl. Az egyik vagy a másik fél számára kedvező uralkodó széljárást kihasználva például röpcédulákat és DVD-ket szállító léggömbök ezreit indították útra északról dél felé és viszont. A léggömbháború azonban nem koreai „találmány”, hiszen több mint fél évszázaddal ezelőtt a „vasfüggönnyel” kettéosztott Európa légterében is megvívták mintegy három éven át.
Ma már csak az idősebb nemzedék tagjai emlékeznek arra, hogy 1954 és 1956 között az amerikaiak a Szabad Európa Rádió közreműködésével Bajorországból léggömbök százait eresztették fel, hogy kedvező széljárás esetén cseh, szlovák, lengyel és magyar nyelvű röplapokat juttassanak el a Szovjetunió által megszállt országok lakosságához. Három bajorországi helyszínről szálltak fel a hidrogénnel megtöltött műanyag léggömbök, hogy az uralkodó nyugat-keleti széljárást kihasználva szállítsák nagy magasságban a röplapokat. Szállítmányukat rendszerint éjszaka szórták szét. Arra való hivatkozással, hogy a léggömbök veszélyt jelentenek mind a légiforgalomra, mind a lakosság testi épségére, a „címzett” szocialista országok több alkalommal tiltakoztak az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumánál.
A korabeli sajtót lapozgatva valóban találunk utalást a léggömböknek tulajdonított repülőbalesetre Magyarországon, míg a csehszlovák sajtó a gyúlékony hidrogén által okozott lakossági balesetekről írt, ám többnyire a konkrétumokat mellőzve, csak úgy általánosságban riogatta az olvasókat a veszélyekkel. Nyilvánvaló, hogy nem a léggömböktől, sokkal inkább az általuk szállított „lázító” tartalmú röplapoktól igyekezett távol tartani polgárait. Talán mondani sem kell, hogy az országban lehullott tetemes mennyiségű propagandaanyag „begyűjtése” mennyi munkát adott a rendőrségnek és az állambiztonsági szerveknek. Röpcédulák tartogatása, esetleg terjesztése – amennyiben kitudódott – meghurcoltatással, börtönbüntetéssel járt, ám így is sokakhoz eljutott például a Szabad Európa Rádió által kiadott Hírek a vasfüggönyön túlról című lap is.
Ami az akkoriban még meglehetősen gyér polgári légiforgalomra jelentő veszélyt illeti, az ötvenes évek derekán gyerekként magam is szemtanúja voltam annak, hogy Komárom légterében, a határ mentén MIG 15-ös vadászgépek rövid géppuskasorozatokkal vették célba a magasban szálló léggömböket. A léggömbháború idejéből még egy emlékem van. Tizenéves gyerekként mindig nagyon örültem annak, ha apám és barátai olykor magukkal vittek éjszakai emeltyűs halászatra a Vág-Dunára, illetve a Nyitra folyóra, mert az éjszaka nagy részét a vízen tölteni nagy kalandnak számított.
Nos, az egyik ilyen alkalommal az akár hat személy szállítására is alkalmas ladikunk a Vág-Dunán járt, valahol a Nyitra torkolatának környékén, amikor a sötétben egy fehérlő foltra lettünk figyelmesek, amint a víz felett lebegve cikk-cakk alakban változtatja az irányát. Háborút is megjárt felnőtt férfiakat még sosem láttam annyira megdöbbenni a látottakon. Súgva diskuráltak, hogy mi az ördög lehet az. Egy őrült vitorlázik éjnek idején, vagy egy kísértet lebeg a távolban… De szellemek nem léteznek, akkor pedig mi lehet az? – súgtak össze kíváncsian. Bármi legyen is, megnézzük közelebbről – született meg az egybehangzó döntés. Ha kell, lecsapom az evezővel – vitézkedett az egyik. Halkan csobbant a víz az evezők nyomán, s lassan közeledtünk az ismeretlen fehér folt felé. Hamarosan oldódott a feszültség, amikor közelebb érve megpillantottunk egy vízre ereszkedett, félig leeresztett léggömböt. Abban a pillanatban minden érthetővé vált.
Egy röpcédulákat szállító léggömbre bukkantunk, amelyet hamarosan beemeltünk a ladikba és a partra szállítottunk. Akkortájt már mindenki előtt tudott volt, hogy az ilyen talált „leletet” be kell szolgáltatni a rendőrségen, ha nem akar magának nagyobb bajt az ember. Igen ám, de akkor következnek a kihallgatások, a jegyzőkönyv felvétele és egyéb hatósági macera, amelyet nem kívánt senki. Így rövid megbeszélést követően a léggömböt összehajtogatták és elásták a parti fövenyben. Bizonyára a mai napig is ott lapul valahol, már ha egyáltalán maradt belőle valami napjainkra. Apám és barátai pedig hozzám fordulva három szót mondtak csupán, hogy jól véssem az eszembe: soha, sehol, senkinek! S máig ehhez tartottam magam…
