Maroš Šefčovič (Fotó: euractiv)

Az Európai Szocialisták Pártjának (PES) az uniós csúcstalálkozó előtt megvalósult ülése az első találkozó volt kormányfői szinten azóta, hogy a párt megszavazta az Európai Bizottság élére történő jelöltállításának menetét.

Maroš Šefčovič energiaunióért felelős bizottsági alelnök a találkozón megerősítette, hogy jelöltetné magát az Európai Unió végrehajtó szervének élére. A PES ülésén Peter Pellegrini szlovák kormányfő is részt vett.

Šefčovič szerint ma már tudni, hogy a jelöltállításhoz erre a posztra kilenc politikai párt jelölésére lesz szükség az európai szocialisták családján belül. Mint mondta, június 28-án a kormányfők főleg azzal foglalkoztak, hogyan legyen a PES jelöltjeinek kiválasztási folyamata beállítva, s hogy milyen témákra összpontosítsanak annak érdekében, hogy olyan jelölteket válasszanak, akiknek lesz esélyük a továbbiakban a sikerre. Šefčovič szerint a találkozón konkrét nevek nem hangoztak el, bár ő maga megerősítette, hogy érdeklődne a jelöltség iránt.

Šefčovič, aki eddig a szocialisták egyetlen nyilvánosan ismert jelöltje az Európai Bizottság élére, most arra törekszik majd, hogy az európai szocialisták családján belül októberig megfelelő támogatást szerezzen, akkor jelenti be ugyanis a párt nyilvánosan a jelöltjeit.

Šefčovič állítja, hogy a közép- vagy kelet-európai politikusok számára nem könnyű a jelöltség az Európai Bizottság elnöki posztjára, másrészt viszont, mondta, szimpatikus reakciókkal is találkozott, s a PES-en belül több kollégája is elismerte, „itt az idő arra, hogy Közép- és Kelet-Európának ugyancsak jelöltje legyen ebben a folyamatban, minek köszönhetően bekerülhetne például a kelet és nyugat közötti megbékélés kérdése is.

Šefčovič azt is hozzáfűzte, szeretne ehhez a vitához konkrét témákkal hozzájárulni, példaként a sokkal erősebb uniós iparpolitikát említette, például a kritikus infrastruktúrába vagy az európai befektetők szellemi tulajdonába való beruházás területén. Szavai szerint foglalkozni szeretne az emberekkel szembeni politikai empátia fontosságával is, akik most a globalizáció és a munkaerőpiac megváltozott igényeinek bonyolult folyamatán mennek keresztül.

(TASR/Felvidék.ma)