A díjazottak a díjalapítókkal (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola kápolnája adott méltó helyet június 15-én a Millenniumi ösztöndíj 2018-as átadására. Az ünnepély szónokai mindannyian hangsúlyozták a magyar anyanyelvi oktatás fontosságát, a felvidéki magyar közösség megtartását, valamint az tanintézmények tehetséggondozásának jelentőségét.

Pálffy Dezső, a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola igazgatója a megnyitón kifejtette: „Az elmúlt tizennyolc évben az ipolysági gimnáziumok magukénak érezték a díjat, a diákok öntudatába is beépült. Ösztönzi a teljesítményüket, motiválja őket a tanulmányaikban a Millenniumi ösztöndíj.” Hozzátette, a díj az itteni magyar tanintézmények összefogásának jelképe is, mely bizonyítja a magyar anyanyelvi oktatás jövőjét a városban.

Csáky Pál, EP-képviselő, a díj egyik alapítója (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Csáky Pál EP-képviselő, a díjalapítók egyike köszöntőjében hangsúlyozta a helyi szellemi közösség összefonódásának példáját, az iskolák ebben kifejtett szerepét. „Látni, hogy az iskolai közösségek gyarapodnak, ugyanakkor a díj presztízse is folyamatosan növekszik” – mondta az ünnepélyes átadón az EP-képviselő.  Mint folytatta, magyar iskolai végzettséggel is lehet érvényesülni a nagyvilágban, ezt is üzeni a díjazottak kiválasztása.

Vanda Károly, ipolyszalkai plébános, a díj egyik alapítója (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Vanda Károly, ipolyszalka plébánosa, a díj egyik további alapítója megjegyezte: a magyar ember számára az egyik legmeghatározóbb a kereszténység és a magyar nyelvű oktatás. „Életünk igazi értékeit képviselik, melyek mentén érdemes élni” – mondta a plébános.

Két gimnázium, két ösztöndíjas

A 2017/18-as tanévben is a helyi két magyar gimnázium egy-egy tanulóját tüntették ki az ösztöndíjjal. A kitüntetésre az adott tanintézmény igazgatója és tanári kara javasolt diákokat.

Petrezsél Zsuzsanna, a Szondy György Gimnázium igazgatója és Miskei Mónika díjazott (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Szondy György Gimnázium Miskei Mónikát javasolta a díjra. A tanintézmény harmadikos diákja minden tantárgyból kitűnően teljesített.  Tanulmányi eredményei mellett számtalan versenybe kapcsolódott be. Kimagasló eredményeket ért el a matematikai és kémiai versenyeken. Ugyanakkor az irodalom- és történelemtudományi versenyeken is sikeresen szerepelt. Egyenes, tiszta jellemű személyiség, példás magatartásával motiválja kortársait – fogalmazott Petrezsél Zsuzsanna igazgatónő laudációjájában.

Pálffy Dezső, a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola igazgatója és Murin Barbara díjazott (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Murin Barbarát javasolta a Millenniumi ösztöndíjra. Barbara immár tizenegyedik éve látogatja az iskolaközpontot. Kicsi kora óta számtalan versenyen teljesített kimagaslóan. Emellett kitűnő atléta, az iskola Magnificat énekkarának oszlopos tagja. Cserkészként jelenleg mintegy tucatnyi cserkész őrsvezetője – fejtette ki laudációjában Pálffy Dezső.

Millenniumi ösztöndíj

Az ösztöndíjat a millennium évében, az államalapítás ezredik évfordulóján alapította akkor huszonötödik érettségi találkozóján az 1974-ben végzett osztály. Az alapító tagok, egykori osztálytársak, Csáky Pál EP-képviselő, Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, illetve Vanda Károly, ipolyszalka plébánosa voltak. Évente két díjazott, a város két magyar gimnáziumának egy-egy harmadikos diákja részesül az ösztöndíjban.

Az ünnepség helyszíne az egyházi tanintézmény kápolnája volt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A díjátadásnak felváltva az állami Szondy György Gimnázium, valamint az egyházi Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola ad otthont. Az ösztöndíj része oklevél, vándoremlékplakett, tanulmányi kirándulások és egyéb hozzájárulások.