Fülek–Csaca mérkőzés (Fotó: JDJ/Felvidék.ma)

Egy fordulóval a 2017/2018-as fociidény lezárása előtt újabb kérdésekre került válasz. A III. ligás fülekiek két győzelmükkel bent maradtak a III. ligában, a IV. ligában egy fordulóval a zárás előtt a poltáriak kerültek az élre, míg az V. ligában nagy meglepetésre Losonctamásiban hagyták a három pontot az ajnácskőiek, így kiszálltak a bajnoki címért folytatott versenyből. S bár már csütörtökön elkezdődik az oroszországi futball világbajnokság, a hétvégén még hazai pályákon is szurkolhatunk a végső helyezésekért.

A fülekiek két mérkőzést is lejátszottak az elmúlt héten, s a tét nem is volt kicsi, Vízkeleti János legénységének csak a hat pont jelenthetett reményt arra, hogy jövőre is a III. ligában folytassák. Ehhez előbb Veszelén (Oravské Veselé) kellett győzni, ami Püspöky duplájával sikerült is. Az idény utolsó hazai mérkőzésén a nem túl acélos csacaiak vártak a fülekiekre, akik mindössze két cserejátékossal érkeztek. A fülekiek a mérkőzés szünetében köszöntötték a 80 éves törzsszurkoló Gyetvai Feri bácsit, és Agócs Attila átadta a szurkolói ankét díjait is.

A szurkolók szavazatai alapján az évad legjobb játékosának Telek Kornél bizonyult, a második helyen Urbancsok Erik végzett, míg a harmadik helyre a Veszelén kétszer is betaláló Marko Püspöky került. Bár a mérkőzés előtt komoly viharfellegek gyülekeztek a füleki égbolton, 500 néző várta a csacaiak elleni mérkőzést, s a hazaiak (Tojagics–Telek, L. Knniezsevics, Rubint, Fajd–Urbanvcsok, Karásek /85. Bari/, S. Knyiezsevics /89. Fülöp/, Lazsík /52. Tóth/–Strnisa, Püšpöky) már a második perc elején megszerezték a vezetést L. Knyiezsevics révén. Ekkor még senki sem gondolta, hogy a mérkőzés egyetlen gólját látjuk. A folytatásban mindkét csapat ötlettelenül, sok hibával futballozott, s bár a második félidőben a hazaiak óriási mezőnyfölénybe kerültek, több gól már nem esett. Mivel a kálnóiak megtették azt a szívességet a fülekieknek, hogy 3:2 arányban legyőzték a vágtapolcaiakat, így a fülekiek rimaszombati mérkőzésétől függetlenül (hiszen immár négy ponttal előzik meg a vágtapolcaiakat) jövőre is a III. ligában folytathatják.

Rimaszombatban az elsőszámú téma jelenleg a miskolciakkal létrehozandó fociakadémia, valamint a klub egykori legendás edzőjének, Vas Ferencnek a halála, akit június 11-én helyeztek örök nyugalomra a város temetőjében.

Vas Ferenc fotóját Július Geľo készítette.

Vas Ferenc 1940-ben született Püspökiben, de szinte egész élete Rimaszombatban telt. Mind játékosként, mind edzőként és funkcionáriusként ezer szállal kötődött a klubhoz, s a nevéhez fűződik a klub legnagyobb nemzetközi sikere, amikor a rimaszombatiak 1998-ban eljutottak az Intertotó Kupába, ahol az olasz Sampdoria csapatával kerültek össze. Az idegenbeli 0:2 után Rimaszombatban 1:0 arányban legyőzték a genovaiakat, s ugyan a továbbjutás nem jött össze, ennél nagyobb sikert a rimaszombatiak sem azelőtt, sem később nem értek el. Vas Ferenc több környékbeli településen, így Bátkában, Tornalján és Ajnácskőn is edzősködött. Edzőként csaknem 1 400 mérkőzésen ült a kispadon, s 2001 és 2003 között a rimaszombati futball-klub elnöke is volt. Kérlelhetetlen, de jószívű és tisztességes emberként ismerték, akinek a kezei között több ezer fiatal rimaszombati focista nőtt fel.

A rimaszombatiak (Prošovský /77. Kolpaský/–Zvara, Hrnčiar /66. Kocsijasevics/, Ľupták, Uličný–Kalmár, Jass, Petrán /74. Dudek/, Jankovics–Vargic, Vasilko.), – akik már megszerezték a második helyet –, a Zsarnóca (Žarnovica) otthonába látogattak, s Ľupták 2, Jankovič, Jass és Uličný góljaival 5:1 arányban kiütötték a hazaiakat. A losonciak (Grujicsics –Ibos /59. Kulich/,Vilhan, Pipíška, Bíreš–Szavics /87. Dedinský/, Visics, Tannhauser /70. Schvantner/, Kováč /85. Rác/–Ilics, Pavlovics /55. Mészáros/) is győzelemmel zárták az idényt hazai pályán, Kulich és Visics (tizenegyesből) lőtt góljaival 2:0 arányban győzték le a már kiesett újbányaiakat (Nová Baňa).

Az utolsó forduló előtt a táblázatot a már bajnok besztercebányaiak vezetik 66 ponttal az 58 pontos rimaszombatiak és az 51 pontos losonciak előtt. Utóbbiak csak egy ponttal előzik meg a liptóújváriakat, így még lehetséges a helycsere a záróforduló után. A fülekiek remek hajrájuknak köszönhetően 35 ponttal a 13. helyen állnak, s csak rosszabb gólarányuk miatt előzik meg őket a karasznóiak.

A 28., utolsó fordulóban a losonciak már 16-án, szombaton Námesztóra utaznak, míg másnap a rimaszombatiak 17.30 órai kezdettel a fülekieket fogadják. Ősszel a rimaszombatiak Füleken 5:2 arányban győztek, így a fülekieknek lenne miért visszavágniuk.

***

A IV. ligában mind az ipolynyékiek, mind a tornaljaiak idegenben játszottak, de sok babér nem termett a számukra. Az ipolynyékiek 2:1 arányban kikaptak az utolsó nagykürtösiektől (az ipolynyékiek gólját Bartal lőtte tizenegyesből, igaz, ezzel még vezettek), míg a tornaljaiaknak Boháčik mentett egy pontot Besztercebányán a Hamšík Iskola otthonában.

A tótgyarmatiak a tiszolciakat fogadták, s Slančík és Nyilas 2-2, valamint Berec (tizenegyesből) és Cibuľa góljaival hatost vágtak a csupán becsületgólig (Vengrin) jutó vendégeknek. A tótgyarmatiak ezzel felkapaszkodtak a poltáriak és a mezőköziek mögé a dobogóra. Az élen is csere történt, ugyanis az eddigi éllovas mezőköziek (Medzibrod) Feketebalogon hagytak két pontot, s mivel a poltáriak Nagyrőcén 3:0 arányú magabiztos győzelmet arattak, átvették a vezetést. A tornaljaiak 33 ponttal továbbra is a nyolcadik, míg az ipolynyékiek 18 ponttal a 13. helyen tanyáznak, s már elbúcsúztak a IV. ligától.

Az utolsó fordulóban a poltáriak a herencsvölgyieket (Hriňová), míg a mezőköziek a Hamšík Iskola csapatát fogadják, az ipolynyékiek a nagyrőceiek, a tornaljaiak a nagykürtösiek ellen zárják odahaza az idényt. Egyedül a tótgyarmatiak utaznak, mégpedig Tótpelsőcre (Pliešovce).

Fülek–Csaca mérkőzés (Fotó: JDJ/Felvidék.ma)

***

Az V. ligában váratlanul véget ért a Pribelce–Santrio Láza–Ajnácskő verseny a bajnoki címért, ugyanis az ajnácskőiek nagy meglepetésre 3:1 arányban kikaptak a harmatgyenge losonctamásiak otthonában. A hazaiak a félidőben már 3:0 arányban vezettek, s Ruszó Béla gólja csak a szépítésre volt elegendő. A Santrio Láza viszont 8:0 arányban kiütötte a Ragyolc csapatát, s a fehérkútiak (Príbelce) sem botlottak, akik a bozitaiakat győzték le 3:0 arányban. Az óváriak az ajnácskői nagy csata után odahaza a málnapatakiakkal vívtak késhegyre menő csatát, s az ugyancsak fordulatos mérkőzésen 5:4 arányban győzték le a málnapatakiakat.

A felediek a csábiakat fogadták, s ugyan Bial a 77. percben a kiállítás sorsára jutott, a hazaiak Lakatos Krisztián két és Bial góljaival 3:1 arányban legyőzték a táblázaton két hellyel előttük álló vendégcsapatot. Nem hozott egyenrangú küzdelmet az utolsó két helyen álló lubényiek és alsósztregovaiak csatája, az V. ligától szintén búcsúzó lubényiek 8:1 arányban kiütötték az egész idényben mindössze egy pontot szerző, de azt becsülettel végigjátszó vendégeket. A lubényieket egyébként az osgyániak váltják majd.
Az ajnácskőiek váratlan veresége után az élen a fehérkútiak és a Santrio Láza csapatai maradtak 59-59 ponttal (a gólarány a fehérkútiaknak, az egymás elleni eredmény a Santrio Láza csapatának kedvez), az ajnácskőiek 56 ponttal a harmadikok, őket a 48 pontos óváriak és a 45 pontos csábiak követik. A hetedik helyen álló feledieknek 40, a 9. ragyolciaknak 27 pontjuk van.

Az utolsó fordulóban a fehérkútiak Csábra, míg a Santrio Láza csapata Ajnácskőre utazik. Az alsósztregovaiak az óváriak, a ragyolciak a nyustyaiak ellen búcsúznak, míg a felediek Rimakokavára utaznak.