Kezdetét vette a kilencedik Ipolyi Arnold Népmesemondó verseny (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)

Az elődöntőket követően Rozsnyó ad otthont június 4-én és 5-én az egyre népszerűbb népmesemondó verseny országos döntőjének. Az idei rendezvény kezdő időpontja egybeesik a nemzeti összetartozás napjával, amelyről a megnyitóban is szóltak.

„Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny kilencedik évfolyamának kezdeti napja egybeesik a nemzeti összetartozás napjával. Lehet-e szebb, jobb formája ennek, mint a mese, a mesevilág, a mondavilág, a nemzeti kultúránk, a hagyományaink, a kincsek, amelyek összekötnek bennünket, magyarokat, éljünk bárhol is a világon… Ezek a kincsek össze fognak minket tartani akkor is, ha bizonyos határok elválasztanak bennünket.  Maga az a tény, hogy két napra osztódik ez a verseny, jó döntés volt. Örülök annak, hogy a támogatóknak és a szervezők munkájának köszönhetően ezt a két napot valóban azok tölthetik itt, akiknek fontos a népmese, a mesemondás, az az érték, amely a népmesékben van” – nyitotta meg a kilencedik országos versenyt Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke.

Gyöngyfűzés (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)

Az elnöki megnyitót követően Huszár László, a Csemadok Művelődési Intézetének igazgatója emlékezett a kezdetekre. Idén azonban már második alkalommal szervezhetik az ifjú népmesemondók rangos találkozóját kétnaposra, ami a Hagyományok Házával való együttműködés gyümölcse.

„A Hagyományok Háza hálózat 2017 januárjában alakult meg, és munkatársa, Varga Norbert a szakmai szervezője ennek a versenynek. Három szakterületen mozgunk, és az egyik az országos rendezvények szakmai segítése, támogatása, fenntarthatóvá tétele. Varga Norbert és Huszár László kerestek meg azzal, hogy az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny egy értékes rendezvény, hogy idén 440 gyermek mondott mesét, amire azt mondtuk, hogy ez támogatandó. Tavaly volt az első alkalom, hogy megkerestek, nagy örömmel mondtunk igent. Zsűritagokat hoztunk Magyarországról, koncertet, meseelőadást” – tudtuk meg Farkas Józseftől, a Hagyományok Háza  Hálózat ‒ Szlovákia koordinátorától.

A Hagyományok Háza Hálózat ‒ Szlovákia a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet szakmai partnereként immár második alkalommal vállalta az élőszavas népmesemondás népszerűsítését a fiatalok körében. Az együttműködésnek köszönhetően egyre több a kiegészítő program is, amely nem csak a gyerekeknek nyújt élményeket, de szakmai fejlődésre is lehetőséget ad a kísérőknek.

„Célunk, hogy a rendezvény egyfajta fesztivál is legyen egyben, de legalábbis egy olyan szakmai fórum, ahol azon kívül, hogy valaki idejön két napra és a saját három-négyperces produkcióját előadja, kapjon szakmai segítséget, útmutatást is, akár szakirodalom, előadás, vagy gyakorlati bemutatók formájában. Ezekkel a programokkal azt a fajta útmutatást szeretnénk megerősíteni, amelyről hosszú évek óta beszélünk, miszerint a népmesemondás egy más típusú megnyilvánulás” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Varga Norbert, a rendezvény szakmai vezetője.

A területi válogatókra nyolc helyszínen került sor, és a megmérettetésekből mintegy kilencvenen jutottak be az országos döntőbe. A résztvevők idén öt kategóriában mérik össze tudásukat. A legkisebbek az óvodások, de a fiatal felnőttekig mindenki a saját korosztályának legjobbjaival találkozhat a két nap alatt. A versenyzés mellett a gyerekek rengeteg foglalkozáson is részt vesznek: a koncertek, hangszerbemutató a Varjas zenekarral, meseszínházi előadás, gyerektáncház és a kézműves foglalkozások is jó szórakozást ígérnek.

Regisztráció (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)

Az első szakmai előadásra Szabad Boglárka tolmácsolásában „A Hagyományok Háza módszertani segédanyagai és képzései az élőszavas mesemondás terén“ címmel került sor a délelőtti órákban. A Hagyományok Háza népmesei szakelőadója az előadás keretében bemutatta azt a hatvanórás, akkreditált pedagógiai képzést, amely a Hagyományok Házában immár tíz éve fut. Előadásának második részében azt a két, 2016-ban megjelent segédanyagot  mutatta be, amelyek a mesemondásra fókuszálnak.

Az ifjú néprajkutató és mesemondó hölgy előadását követően a mai napon Varga Norbert „Forrás és forráskritika – honnan és hogyan válasszunk népmesét?“ címmel tart előadást az érdeklődőknek.

Az idei versenyre a vajdasági Kálmány Lajos népmesemondó verseny szervezői is meghívást kaptak, ezzel is erősítve a Hagyományok Háza Kárpát-medencei hálózatainak szakmai kapcsolatait.

A rendezvény másnapján Bukovics János és Pintér Zsolt fognak mesélni, majd a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia akkreditált képzéseinek bemutatása, daltanítás, játszóház és táncház lesz a gyerekek részére és kiértékelés a felkészítőknek. Az ünnepélyes díjkiosztásra 14.30-kor kerül sor.