Szijjártó Péter, archívum (Fotó: nava.hu)

Az Egyesült Államok ismét úgy tekint Közép-Európára, mint természetes, stratégiai szövetségesére – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken reggel az M1 csatornán.

Szijjártó Péter amerikai kollégájával, Mike Pompeóval szerdán Washingtonban folytatott megbeszélése alapján rámutatott: Obama elnöksége idején Közép-Európa lekerült az amerikai külpolitika „pozitív napirendjéről”, de ez megváltozott.

Az illegális migráció, a terrorizmus elleni fellépés, a biztonságpolitika, az ENSZ reformja, Izrael kiegyensúlyozott megítélése mind olyan terület, ahol a józan ész alapján egyértelmű az érdekek egybeesése – fűzte hozzá.

A külügyminiszter elmondta, hogy az Amerikai Egyesült Államok sokat segített az Ukrajnával kapcsolatos, kisebbségi jogok megsértéséből adódó konfliktusos helyzetek enyhítésében.

Hozzátette: a Pompeóval folytatott megbeszélés előtt New Yorkban találkozott ukrán kollégájával, akivel megállapodtak arról, hogy kormányközi munkacsoport jön létre, amely a Velencei Bizottság ajánlásának végrehajtását kíséri figyelemmel. Van remény a megoldásra, az ukrán oktatási miniszter konzultációt kezdett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel, és Beregszászon a magyar, illetve ukrán külügy- és oktatási miniszterek tárgyalni fognak az ottani magyarság vezetőivel a problémák megoldása érdekében – közölte.

Szijjártó Péter felháborítónak nevezte, hogy egy ENSZ bürokrata – a menekültügyi főbiztos – a tények figyelmen kívül hagyásával, az igazság ismerete nélkül tesz „mindenfajta karcos nyilatkozatokat” a tagállamokról. Így például, amikor a Stop Soros törvénycsomagnak a visszavonására szólít fel, mely a főbiztos szerint jelentősen korlátozná a civil szervezeteket és magánszemélyeket a menekültek és a menedékkérők támogatásában.

„Ha valamit nem értenek, kérdezzék meg!” De a migrációt alapvető jognak tekinteni a magyar és az európai emberek biztonsági érdekeivel ellentétes, mint ahogy az a sugalmazás is, hogy a határsértést el kell ismerni emberi jognak. Mindegy egyes ilyen nyilatkozat csak súlyosbítja a helyzetet, kockára teszi az európai emberek biztonságát – szögezte le a külügyminiszter.

Alapvető emberi jog, hogy a saját hazájában mindenki békében, nyugalomban, biztonságban élhessen. Ez a jog a magyar embereket is megilleti, és nem lehet e fölé helyezni a migráció nem létező emberi jogát – jelentette ki Szijjártó Péter.

(MTI/Felvidék.ma)