Hangszerkészítők is jelen voltak (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

Lelkes amatőrök és profik, kezdők és családi vállalkozások várták az érdeklődőket a június 8-án megrendezésre kerülő II. Felvidéki Junior Expón, a dunaszerdahelyi sportcsarnokban.

Az idei kiállításon méhészek, borászok, hangszerkészítők, 3D nyomtatókkal foglalkozók és sok más vállalkozó termékeinek bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők.

Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke ünnepélyes megnyitójában elmondta, a második expo már kinőtte magát, ezért is került sor a rendezvényre a városi sportcsarnokban. A szövetség 2016 év végén alakult, azzal a céllal, hogy összefogja a vállalkozókat, valamint gazdasági hátteret és kapcsolatépítési lehetőséget biztosítson számukra. A rendezvénynek nemcsak  gazdasági célja van, hanem nemzetpolitikai is, hiszen ápolnunk kell a kultúrát,  törekednünk az anyanyelvünk megtartására és a megmaradásra.

Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke a megnyitón (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

Mindezek mellett gazdaságilag is meg kell tudni erősödni, amihez stabil gazdasági szektorra van szükség, s ezt a vállalkozók adják. Egy erős vállalkozói szegmens kiépítése a cél. Ezt a célt hivatott elérni az expo, mely nemcsak gazdaságilag viszi előre a vállalkozókat, hanem partnerkapcsolatok kialakulását is eredményezi.  A szövetség regionális klubtalálkozókat, mentorprogramot és versenyeket szervez. Idén megrendezték Az év vállalkozója versenyt és 16 vállalkozó csatlakozott a Mentorprogramhoz is, amelynek végállomására a július 4. és 10. között megrendezésre kerülő Martosi Szabadegyetemen kerül sor.

Közösen egységben, előre a gazdasági szektorért és Dél-Szlovákiáért

A  szövetség idén létrehozott egy klubkártyát, melyet csekély  ellenérték fejében lehet kiváltani az info@vallalkozzokosan.sk email címen. A kártya egyfajta kölcsönös kedvezményt biztosít a vállalkozóknak a regisztrált vállalkozások termékei köréből. Megtudtuk, hogy erre már több mint harmincan kérték regisztrációjukat.

Közösen a fejlődés útján

Horváth Zoltán, Dunaszerdahely alpolgármestere, a város nevében köszöntötte a résztvevőket. A Csallóköz fővárosa, Dunaszerdahely örül a kezdeményezésnek.  A régióban van a legtöbb egyéni vállalkozó, ez jó példa lehet a Felvidék többi vállalkozójának is. Lehetőségeket kell teremteni a fiatalok számára, a megerősödésre hajlamos magyarság számára.  Felhívással élt, hogy a következő expo is itt, Dunaszerdahelyen kerüljön megrendezésre.

A szülőföldön boldoguljunk

Csányi Norbert, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Nemzetpolitikai Kapcsolattartási  Főosztályának területi referense felolvasta Potápi János Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntő levelét, melyben arról ír, hogy a mai esemény résztvevői egy megvalósult álomnak köszönhetően vannak jelen. A siker nem egyéni, kellenek hozzá biztató munkatársak.  2016-ban fókuszba került a vállalkozó, aki a szülőföldön való boldogulásban gondolkodik. A cél a külhoni magyar vállalkozókat egymáshoz közelebb vinni. A legnagyobb segítséget a vállalkozók közötti kölcsönös együttműködés adja. A két elképzelés a találkozó segítségével találkozik.

Csányi Norbert, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Nemzetpolitikai Kapcsolattartási  Főosztályának területi referense (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

Iván Tamás a kiállítói verseny kapcsán elmondta, hogy a tavalyihoz képest a helyszíni változáson kívül a verseny szelleme is változott.  Tavaly a gútai hangszerkészítők nyertek.  Idén a résztvevők szavazhatnak az expo legjobb kiállítóira. A regisztrációt követően a résztvevők 5 kupont kapnak, melyeket a kiállítók között osztanak szét. A főnyeremény egy személyes konzultáció, a többi nyertes pedig bekerül a mentorprogramba.

Szinek János, a SZAKC munkatársa (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

A Szövetség a Közös Célokért társulás munkatársai a Komárom-Esztergom megyei Civil Információs Centrummal közösen a rendezvényen kihelyezett  információs napot tartott.  Az érdeklődők tájékoztatást kaptak az EU 2018. május 25-én elfogadott általános adatvédelemről hozott szabályzatáról és a személyes adatok felhasználásáról a civil szervezetek, valamint kis- és középvállalkozások részére.

A technika jóval előttünk jár. Bizonyítja ezt a 3D-s gépeket forgalmazó és bérnyomtatással foglalkozó Admasys nevű cég Vágsellyéről.  Jónás Péter hangsúlyozta, kizárólag magyarországi és amerikai gépek eladásával foglalkoznak, mivel sokak számára a kínai termékek nem megbízhatóak.

Az expó jelenlévőinek egy része (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)

A Duna Mente TDM a komáromi régióban működő vállalkozásokat fogja össze. A Komáromban és Párkányban működő információs irodák a régióban tevékenykedő vállalkozók termékeit népszerűsítik.  Köztük az expón a karvai, muzslai és pati vállalkozók termékeit láthatták a jelenlévők. A pati Pemak cég családi vállalkozásként működik és termékeit a szervezeten keresztül lehet beszerezni.

A nap folyamán az érdeklődők előadásokat kísérhettek figyelemmel Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapítója, Pál Ferenc, katolikus pap, mentálhigiénés szakember, Izsák Norbert, business coach, valamint Wolf Gábor, Marketing Commando alapítója tolmácsolásában.

A rendezvény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.