(Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

Az oroszországi labdarúgó világbajnokság nyitómérkőzésével egyidőben játszották le a III. liga utolsó fordulójának nyitómeccsét, a Rimaszombat–Fülek összecsapást, amelynek már semmilyen tétje nem volt, hiszen a rimaszombatiak a második helyen végeztek, a fülekiek pedig már nem eshettek ki.

A IV. ligában megőrizte első helyét a poltári csapat, míg az V. ligában az újonc fehérkútiak (Príbelce) végzett az első helyen, miután Csábon győzni tudott, a vele azonos pontszámmal álló Santrio Láza csapata viszont kikapott Ajnácskőn.

Váratlanul három nappal előrébb hozták a fülekiek rimaszombati vendégjátékát, amelyen mindkét csapat meglehetősen foghíjas összeállításban lépett pályára, 301 néző előtt. Ősszel a rimaszombatiak 5:2 arányban győztek Füleken, és a mérkőzés külön pikantériája volt, hogy a hazaiakat (Prošovský–Zvara, Hrnčiar, Ľupták, Uličný /66. Kocsijasevics/–Kalmár, Jass, Petrán, Jankovics–Vargic, Vasilko /79. Kökény/) füleki edző, Bari Jenő irányította, akinek a fia viszont a vendégek színeiben lépett pályára. Az FTC (Tojagics–Telek, Rubint, Fajd, Bari /90. Berky/–Urbancsok, Karásek /46. Farkas/, Lazsík /76. Fülöp/, Strnisa–Püspöky, Juhász) meglehetősen jó sorozat után látogatott el Gömörbe, hiszen az utolsó öt bajnoki mérkőzésüket megnyerték, legutóbb azoktól a karásznóiaktól kaptak ki, akiket aztán a végső elszámolásnál megelőztek.

A tartalékos csapatok összecsapásán a rimaszombatiak már a 12. percben vezetést szereztek Vasilko révén, de a 40. percben ifj. Bari Jenő kiegyenlített. A II. félidőben Fajd a vezetést is megszerezte a fülekieknek, amelyre már válasz nem érkezett, így a fülekiek sorozatban a hatodik mérkőzésüket nyerték meg. Ősszel a fülekiek mindössze kilenc pontot szereztek, tavasszal, immár Vízkeleti János vezetésével (akit ősszel Losoncról küldtek el) huszonkilenc pontig jutottak.

A rimaszombatiak a vereség ellenére is 58 pontot szerezve (84:41-es gólaránnyal) a második helyen végeztek, de a klubvezetést ez nem győzte meg, s másnap menesztette Bari Jenőt. A batyiaknál a nagy kérdés jelenleg az, hogy létrejön-e a miskolciakkal tervezett fociakadémia, amelyről a városi képviselő-testületnek kellene döntenie. Rigó László alpolgármester tájékoztatása szerint nagy valószínűséggel a június 26-án esedékes testületi ülésen hozhatnak elvi döntést az akadémia létrehozásáról.

A losonciak (Lamocký–Ibos, Vilhan, Pipíška, Bíreš–Tannhauser, Kováč, Ilics, Schvantner–Mészáros, Radicsevics /53. Dedinský/) a harmadik helyen várták az utolsó fordulót, de mivel Námesztón súlyos, 4:0 arányú vereséget szenvedtek, ezzel mind a liptóújváriak, mind a kálnóiak megelőzték őket, s 51 ponttal csak az ötödik helyen végeztek. Ne feledjük, ősszel Vízkeleti, majd Kamendy vezetésével még az első helyen álltak a nógrádiak.

(Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

A IV. ligában a poltáriak saját maguk dönthettek a bajnoki címről, mert egypontos előnnyel várták az utolsó fordulót a mezőköziek (Medzibrod) előtt. A poltáriak semmit sem bíztak a véletlenre, s már a kilencedik percben vezetéshez jutottak Kamas révén, és meg sem álltak négy gólig a semmilyen ellenállást ki nem fejtő herencsvölgyiek (Hriňová) ellen. Mivel a mezőköziek erejéből csak döntetlenre futotta a besztercebányai Hamšík Iskola csapata ellen, a poltári nézők bajnoki címnek örülhettek. Fölényes győzelemmel búcsúzott a IV. ligától az ipolynyéki együttes, akik 3:0 arányban győzték le (Nemčok két és Pančík góljaival) az őket közvetlenül megelőző nagyrőceieket, de az együttes egész vezérkara lemondott a gyászos szereplés után, s a tornaljaiak is megörvendeztették az utolsó bajnokira kilátogató 250 nézőt, miután 4:0 arányban kiütötték az utolsó helyen végzett nagykürtösieket.

A tornaljaiak góljait egyszemélyben Farkas Géza szerezte, aki a négy gól mellé egy sárga lapot is begyűjtött. Farkas ezzel a poltári Kamasszal együtt 22-22 góllal a góllövőlista élére kerültek. A tótgyarmatiak Tótpelsőcön zárták az évet, ahol egy pontot (1:1) szereztek.

A poltáriak 58 ponttal végeztek az élen, a tótgyarmatiak 47 ponttal a negyedik, a tornaljaiak 36 ponttal a nyolcadik, míg az ipolynyékiek 21 ponttal az utolsó előtti, 13. helyen zártak.

Az V. ligában az azonos pontszámmal élen álló fehérkútiak (Príbelce) és terbelédiek (Santrio Láza) csapatai közül az előbbieknek volt némileg könnyebb dolga, hiszen az ötödik helyen álló csábiak otthonába látogattak, míg a Santrio Láza a harmadik helyezett ajnácskőiek otthonában játszott. A csábiak 400 néző előtt gólnélküli félidő után a 49. percben Koncz révén meg is szerezték a vezetést, de az újonc vendégek Hazucha és Kurák találataival megfordították a mérkőzés állását. Mint kiderült, végül nem is volt rá szükség, mert az utolsó előtti fordulóban elszállt ajnácskőiek már az első félidőben 3:0 arányú vezetésre tettek szert Kovács és Múčik találataival, s a terbelédiek ugyan igyekeztek, de Balaško és Petík találataival már csak szépíteni tudtak, így maradt a második hely. Az óváriak sima 3:0 arányú győzelmet arattak Alsósztregován (Golian, Máč és Rácz találataival), a ragyolciak 4:0 arányú győzelemmel zárták az idényt (Rapi, Mičuda, Bari és Bodor lőtték a hazaiak góljait), amit a nyustyaiak bántak, míg a felediek 3:0 arányban kikaptak Rimakokaván.

A bajnoki cím így a fehérkútiaké lett 62 ponttal, a Santrio Láza lett a második 59 ponttal a szintén 59 pontos ajnácskőiek ellen, őket az óváriak követik 51 ponttal, a csábiak a hatodik helyen zártak 45, míg a felediek a hetediken 40 ponttal. A ragyolciak végül feljöttek 30 ponttal a kilencedik helyre. A góllövőlistán az óvári Máč 23 góllal a második helyen zárt, a tavalyi gólkirály ajnácskői Kovács Róbert az idén 20 góllal az ötödik helyre került, s őt követi 14 góllal a szintén ajnácskői Múčik Zsolt.

Amíg a Rimaszombati és a Losonci járásban már régebben eldőlt melyik csapat lesz a járási győztes (Osgyán és Szinóbánya), addig a Nagykürtösi járásban az utolsó utáni percig nyitott volt az első hely kérdése. A listavezető ipolybalogiak a Záhorce csapatához látogattak, s már 2:0 arányban is vezettek, a hazaiak az utolsó utáni pillanatban egyenlítettek (3:3), ezzel leszorították a balogiakat a dobogó tetejéről, hiszen az őket üldöző szklabonyaiak 7:2 arányban győztek Hrušov csapata ellen, így azonos pontszámmal ugyan, de az egymás elleni mérkőzések eredményének köszönhetően (3:1, 1:2) végül ők örülhettek. A lukanényeiek egy ponttal lemaradva végeztek a dobogó harmadik helyén.