Száznégy éve, 1914. július 9-én halt meg Budapesten Pósa Lajos költő, hírlapíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője, a „mesekirály”. Műveit számos idegen nyelvre lefordították. Negyvenéves írói jubileumán, 1914-ben még több tízezer gyermek köszöntötte.
Radnóton született 1850. április 9-én elszegényedett kisnemesi családban. Iskoláit Rimaszombatban és Sárospatakon végezte, majd a pesti egyetem bölcsészettudományi karán középiskolai tanári oklevelet szerzett. Egyetemi évei alatt igen szűkösen élt, tanulmányai költségeit óraadásból és újságírásból fedezte. Az egyetem elvégzése után a belvárosi, majd a józsefvárosi reáliskolában kisegítő tanárként dolgozott. Sokat betegeskedett, a költészet is egyre jobban érdekelte, így aztán hátat fordított a tanári pályának és újságírónak állt. Az 1870-es évek elejétől előbb a Bolond Miska című élclap, az Ellenőr, majd a Nemzeti Hírlap munkatársa volt. Szerzői álnevei: Darázs (az Üstökösben), Figyelő (a Szegedi Naplóban) és Lajos bácsi.
Mikszáth Kálmán utódaként 1881-ben a Szegedi Napló munkatársa lett. Szegeden barátkozott össze a népszerű dal- és nótaszerző cigányprímással, Dankó Pistával, aki később számos versét megzenésítette ( Még azt mondják, nincs Szegeden boszorkány, Szőke kislány, csitt, csitt csitt, Egy csillag se ragyog fenn az égen, Eltörött a hegedűm). Dankó halála után Pósa országos gyűjtést kezdeményezett és a szegedi Stefánián márványszobrot emeltetett a nótaszerző emlékére.
Pósa szegedi évei alatt kezdetben melankolikus hangulatú verseket írt szerelemről, csalódásokról, mély emberi drámákról, majd egykori iskolatársa, Mikszáth Kálmán ösztönzésére érdeklődése fokozatosan a gyermekköltészet felé fordult.
Meséivel, verseivel a legifjabb közönséget célozta meg, a legkisebbeket akarta tanítani becsületre, a haza és a természet szeretetére, a szép versek élvezetére. Számos imádságot is írt. Azt talán kevesen tudják, hogy az ő műve többek közt az Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem kezdetű esti ima is.
Gyermekköltői hitvallását később így foglalta össze: „Az ébredező gyermeki szív, a bontakozó gyermeki lélek csakúgy megkívánja a magáét, mint a test a tiszta levegőt, a szabad mozgást, az erősítő táplálékot. A gyermeki szív és lélek tiszta levegője, szabad mozgása és erősítő tápláléka, nem mint eddig: száraz, moralizáló, tantételes költészet, hanem üde virágokkal, aranyos pillangókkal ékeskedő mezőnek friss tavaszi fuvalma”.
Első kötete Költemények címmel 1878-ban jelent meg. 1886-ban a neves Singer és Wolfner kiadó Gyermekversek címmel kiadta kötetét, amely igen kedvező fogadtatásra talált az ifjú olvasók és szülők körében egyaránt. Ez időtől fogva ontotta a könyveket, csak gyermekversekből több mint félszázat írt. 1889-ben a kiadó megbízta Pósát egy gyermekeknek szóló hetilap létrehozásával, ekkor visszaköltözött Pestre, és Benedek Elekkel együtt elindította Az Én Ujságom című, első igazán irodalmi értékű gyermeklapot.
Külön érdeme, hogy a gyermekirodalom számára ifjú szerzők seregét indította útjára, többek között Sebők Zsigmondot és Móra Ferencet is, de a lapnak olyan munkatársakat nyert meg, mint Jókai Mór, Herczeg Ferenc, Gárdonyi Géza, Móra Ferenc, Tömörkény István, Herman Ottó. Haláláig szerkesztette Az Én Ujsagom mellett a Filléres könyvtár sorozatot is. Pesten az Orient vendéglőben (Rákóczi út 42. és az Akácfa utca 2. sarkán épült) népes asztaltársaság alakult ki körülötte, a „Pósa-asztalnál” a kor legjelesebb írói, újságírói cseréltek eszmét egymással, és adtak írásokat Pósa lapja számára.
1892-ben a Petőfi Társaság a tagjai közé választotta, 1897-ben a Kisdednevelők Országos Egyesületének tiszteletbeli tagja lett. Mintegy ötven kötetnyi gyermekverse jelent meg, egyéb, felnőtteknek szóló versei közül sok százat zenésítettek meg, a legtöbbet Dankó Pista és – Blaha Lujza cimbalmosa – Lányi Géza. Négy verse Bartók Bélát is megihlette.
Műveit számos idegen nyelvre lefordították. Negyvenéves írói jubileumán, 1914 júniusában több tízezer gyermek köszöntötte. Nem sokkal később azonban, 1914. július 9-én utolsót dobbant a szíve. Meghalt az ország „Pósa bácsija”. Budapesten, a Fiumei úti sírkertben nyugszik feleségével és nevelt lányával egy sírban. Temetése július 11-én volt.
Emlékét a szülőfalujában, Nemesradnóton minden időkben hűen éltetik. A helyi iskola falán emléktábla, előtte szobra áll. Budapesten a Városligetben emeltek számára egészalakos ülő szobrot. Egy ideig titkára volt a szegedi színháznak is, itt domborműves tábla őrzi az emlékét. 2010-ben a hódmezővásárhelyi gyermekkönyvtár az ő nevét vette fel, s a könyvtár előtt felavatták Gábor Emese alkotását.
Halálának 100. évfordulóján, 2014-ben kezdődött a Pósa Lajos-emlékév, amelynek során számos kulturális eseménnyel emlékeztek meg róla. Ezt követően Rimaszombatban megalakult a Pósa Lajos Társaság, melynek célja, hogy a felvidéki kulturális életbe bekapcsolódva, alkalmakat teremtsen a költő és baráti köre munkásságának bemutatására. Légy lámpás! címen előadássorozatot indítottak.
A társaság szervezésében a gömöriek egy csoportja július 7-én ellátogatott Budapestre, hogy emlékezzen Pósa bácsi sírjánál. Hegedűs Géza fogalmazta meg róla: „Fiatal korától mindhaláláig és még azután is néhány évtizeden át az egész ország „Pósa bácsi”-ja volt.”
Móra Ferenc így írt Pósa halálakor: „Hatvannégy éves volt Pósa Lajos, a gyerekek költője és mindannyiunké, akik az utolsó félszázadban gyerekek voltunk. Ő maga elment most, beleveszett annak a mesevilágnak a ködébe, mely a csillagok fölött van, nyilván a csodasípot, egyszerű hangszerét is fölvitte magával, de dallamaival sokáig tele lesz még a magyar föld.”
(mti, mult-kor.hu/Felvidék.ma)
