Uruguay-Portugália mérkőzés (Fotó: MTI/AP)

A kieséses szakasszal az oroszországi világbajnokság újraindult – immár taktikázás, számolgatás nélkül minden mérkőzés élesbe megy, s ha csak a tegnapi eseményekből indulunk ki, akkor is van minek örülni.

Franciaország‒Argentína 4‒3, Kazany, Kazany Aréna

A mérkőzés fő kérdése az volt, hogy a javuló formájú Messi végre nevéhez méltón fog-e játszani, illetve megvillannak-e a francia sztárok? A franciák nyerőembere a tinisztár Mbappé volt, akinek a gyorsaságával a lassú argentin védők nem tudtak mit kezdeni. Először egy szabadrúgást harcolt ki, Griezmann lövése a kapufán csattant. A 13. percben aztán egy 80 méteres szólót követően a tizenhatoson belül szabálytalankodott vele Rojo. A büntetőt Griezmann értékesítette. A gól után a franciák érthetetlen módon visszavettek, s ezt Di María egy káprázatos bombával használta ki. Sőt, a folytatásban Argentína megfordította az eredményt. Messi lövésébe Mercado lépett bele.

A franciák azonban rákapcsoltak, és faképnél hagyták a argentinokat. Ez szó szerint értendő, mert a két válogatott közötti sebességkülönbség döntő volt. Az argentin védelem pedig ott folytatta, ahol a horvátok ellen befejezte. Időnként már kínos volt nézni, hogy mit művelnek.

Előbb Pavard bizonyította egy bombával, hogy ő is tud olyat, mint a túloldalon Di María. Mbappé két találatával megpecsételte az argentinok sorsát. Az ő erejükből már csak az eredmény kozmetikására futotta a hosszabbításban. Messi ívelését Agüero fejelte be.

Azoknak lett igazuk, akik a párosítás láttán a tenyerüket dörzsölték, mert a vb egyik legjobb meccsét láttuk.

Uruguay‒Portugália 2‒1, Szocsi, Olimpiai Stadion

Ha az argentinoknál Messi, a portugáloknál Ronaldo. A csoportkörben ugyan négy gólt lőtt, de Irán ellen már visszafogott teljesítményt nyújtott. Tőle szokatlan módon egy tizenegyest is kihagyott. Vajon most melyik Ronaldót láthatjuk? Elbír-e Uruguay kőkemény védelmével? Vagy ő is követi Messit, és ugyanazon a napon búcsúzik a világbajnokságtól a világ két legjobb játékosa?

Ezek a kérdések foglalkoztatták a szurkolókat az esti meccs előtt. Ronaldo ugyan minden mozdulatával veszélyt jelentett a kapura, de a védők rendre blokkolták a lövéseit. A másik oldalon viszont ott volt Cavani, aki két próbálkozásból kétszer volt eredményes. Úgyis fogalmazhatnék, hogy aki a franciáknak Mbappé, az volt Uruguaynak Cavani.

Pepe ugyan az első gólt szöglet után, fejesből még egalizálta, de Cavani második góljára Portugáliának már nem volt válasza.

Érdekesség, hogy tegnap egyik mérkőzést sem az a csapat nyerte, amelyik a labdát birtokolta, hanem amelyik hatékonyabban játszott. Úgy látszik, trendváltás zajlik a világ futballjában.