A Határtalan szenvedéllyel Európába előadói (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

A DAC képviselőivel, Németh Krisztiánnal és Szaban Tiborral a MartFeszten találkozott a közönség július 6-án.

A sárga-kékek háza táján mozgalmas az élet. Naponta néha több új hírről is be tudunk számolni. Ezekről a változásokról, helyzetekről beszélgetett a hallgatóság Szaban Tiborral, a DAC legendájával és Németh Krisztiánnal, a DAC Akadémia igazgatójával.

Az első kérdéskör az új igazolásokra vonatkozott, amelyekről Németh Krisztián elmondta, hogy Kalmár Zsolt három évre a DAC kötelékébe szerződött. Ezt óriási dolognak értékelte, hiszen a Bundesligából szerződött Dunaszerdahelyre. Néhány éve ez még elképzelhetetlen volt. Kiemelte, hogy megszerezték Vida Mátét, aki a Vasasból érkezett szintén három évre. Az igazolások mellett céljuk a fiatalok megszólítása, posztonként felépíteni erős egyéniségekkel a csapatot.

Szaban Tibor szerint fontos a saját nevelés, hiszen ahogy erősödik a csapat, egyre nehezebb az utánpótlásból felhozni az A csapatba a játékosokat. Az akadémiából jelenleg három játékos is lehetőséget kapott.

Németh Krisztián (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

Németh az akadémiával kapcsolatban hozzátette, hogy 300 fiatal van, akik az akadémián hasonló álmokkal élnek. Az edzési körülmények világszínvonalúak, szeretnének tehetséges fiatalokat találni és szakemberekkel kiképezni.

Szaban Tibor visszaemlékezett, hogy amikor ő játszott, a kornak megfelelően szintén magas színvonalú munkát végeztek. A körülmények, az edzések örömteliek voltak, mert a klub akkor is erős volt. A fejlődéshez szükséges a támogatás, amit most a DAC vezetése biztosít is. Van tehetség a környéken, csak fel kell fedezni és megadni nekik a lehetőséget.

Németh Krisztián szerint keresettek a DAC játékosai, a piaci áruk is megnövekedett, van érdeklődés irántuk, viszont a legerősebb felállással szeretne a DAC az EL-ben Tbiliszi ellen kiállni. Ezért a klub vezetése egyben tartotta a csapatot. A DAC erőssége az a filozófia, amely a jövőbe néz, európai álmokkal. Kiemelte, hogy megtartó erő az az élmény, az a motiváció, amit a MOL Arénában való focizás jelent, amely itt tart egy-egy játékost.

Németh elismerte, hogy nem mindennapi helyzet Rossi távozása. Nem egyszerű a vezetés megoldása, de logikus döntés, hogy a játékosok és a média ne a találgatásokra figyeljenek, hanem az utóbbi 20-30 év legfontosabb mérkőzésére készüljenek.

A résztvevők a Vecsey Lajos előadóban (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

Szaban kiemelte, hogy alázatosan kell hozzáállni az ellenfélhez, ugyanis az európai porond  más, mint a szlovák bajnokság, de biztos benne, hogy olyan hangulat lesz július 12-én Dunaszerdahelyen, amely meghozza a győzelmet a sárga-kék csapatnak.

A DAC-legenda tapasztalataira hagyatkozva hozzátette: „A játékosnak mindegy, hol játszik, de ha megvan a cél, akkor jobb teljesítményt akar nyújtani és győzelemre törekedni. A kérdés, melyik csapat lesz a jobb az adott pillanatban. Bízom a továbbjutásban, mert a csapat erős.”