A Kápolna-dombra tartó díszmenet, háttérben az Árpád-kori erődtemplom (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Ez a nap egy ünnep, mely összeköt minket, egy kötelék, mely mutatja, hogy sokkal több bennünk a közös, mint ami szétválaszt – ezekkel a szavakkal nyitották meg immár tizennegyedik alkalommal a Szent Korona Ünnepet Ipolybalogon. Augusztus 5-én a Szent Korona összekötötte az elszakított nemzetrészeinket ezen az Ipoly menti kis településen.

Bálint Péter, a község polgármestere köszöntőjében kiemelte: a Szent István királyunk által létrehozott értékek megóvása nagyon fontos számunkra. „Hisszük, ha megbecsüljük elődeink munkáját, őrizzük hagyományainkat, akkor mi magunk is teremthetünk újakat. Olyan hagyományokat, melyeket az elkövetkező nemzedék visz tovább” – fogalmazott a község vezetője.

György Ferenc ipolybalogi plébános elhelyezi a Szent Korona hitelesített másolatát (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A főtéren megtartott ünnepi köszöntőket követően a lovas hagyományőrzők és a Szent Korona őrzőinek díszmenete által körülvett Szent Korona hitelesített mását elkísérték a Kápolna-dombon tartandó ünnepi szentmisére.

György Ferenc ipolybalogi plébános, a Szent Korona hitelesített másolatának őrzője az Árpád-kori erődtemplom díszes bejáratánál hangsúlyozta: a Szent Koronát Szent István a Szűzanyának ajánlotta fel, a Szent Korona a szeretet és a kegyelem kisugárzását hordozza magában, ezt érezzük át az ünnepen.

Szent István szolgálata példaértékű

A Kápolna-dombon megtartott ünnepi szentmise főcelebránsa Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója volt. Prédikációjában kitért a keresztény Európa értékeinek fontosságára, azok megtartására. Ugyanakkor szólt a boldogtalan Európáról is.

Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

„A mai napon az örökségünket a felelősségtudat jegyében ünnepeljük” – hangzott el az ünnepi szentmisén. Kozma Imre atya kifejtette: „Szent István Isten előtti felelősséggel vezette a népét. Az Isten előtti felelősség a szolgálat, a nemzet szolgálata, egy nép szolgálata. Szent István a Kárpát-medence minden népéért érzett felelősséget és szolgálta a Kárpát-medence minden nemzetét.”

Az eseményfolyamon ünnepi beszédet tartott Koncsol László József Attila-díjas esszéíró, költő. Szónoklatát történelmi kitekintővel kezdte. Felvázolta Szent István államalapító tevékenységét. Lángeszű király, igazi államférfi volt, a keresztény hit a családja génjeibe volt foglalva – jegyezte meg.

Koncsol László József Attila-díjas esszéíró, költő, az ünnepség főszónoka (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Átadták a Szent Korona Emlékérmeket

A Szent Korona Ünnep alkalmából idén is kiosztották a Szent Korona Emlékérmeket. Ipolybalog Községi Hivatala és az ipolybalogi plébániahivatal olyan személyeknek és intézményeknek adományozza az emlékérmet, akik és amelyek tevékenységükkel hozzájárulnak a felvidéki magyarság, illetve az összmagyarság megmaradásához. Általában évenként két kitüntetettje van a díjnak.

IIdén poszthumusz emlékérmet adományoztak Paulisz Boldizsárnak, a felvidéki, kiváltképp a zoboraljai magyarság megmaradásában szerzett elévülhetetlen érdemei elismeréseként. Gróf Esterházy János emlékének őrzése, az Esterházy János Zarándokközpont létrehozása szintén az ő érdeme – hangzott el a laudációban. Az emlékérmet Paulisz Boldizsár felesége, Terézia és fia, Paulisz Marián, Alsóbodok polgármestere vette át.

A Szent Korona Emlékérem poszthumusz díjazottja Paulisz Boldizsár. A kitüntetést fia, Paulisz Marián és felesége, Terézia vette át (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Ugyancsak Szent Korona Emlékéremben részesült az idén fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Ipolybalogi Művészeti Alapiskola. Kiemelkedő oktatási és kulturális tevékenységéért érdemelte ki a díjat. Mint a laudációban fogalmaztak: az intézmény felvállalja a régió magyar anyanyelvű gyermekeinek művészeti képzését, elősegítve a jövő generációinak kulturális fejlődését, a közösség megmaradását. Az emlékérmet Híves István, az intézmény igazgatója vette át.

Paulisz Marián az emlékérem átvételét követően megjegyezte: tovább kell vinni, tovább kell harcolni, s továbbra is magyarnak kell maradnunk. „Boldognak kell lennünk, mert előttünk a jövő, alkothatunk és építhetünk, üzente édesapám utolsó napjaiban” – hangsúlyozta a Kápolna-dombon.

Híves István a kitüntetéssel kapcsolatban kifejtette: elismerés az intézménynek, ugyanakkor nagy felelősség is, hiszen a nevelés mellett a magyar közösséget is szolgálják.

Gazdag programkínálat

A délelőtti meghitt és magasztos ünnepi eseményt kötetlenebb programok követték. Az Árpád-kori erődtemplomban magyar szentek litániáját és Muzsika szárnyai címmel a salgótarjáni Doráti Kamarazenekar és Farkas András tenor és Mekis Péter orgonaművész hangversenyét hallgathatták meg.

Az ünnepség idejére megtelt a Kápolna-domb hívekkel (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Kápolna-dombon a helyi és környékbeli hagyományőrző csoportok adtak műsort. Fellépett többek között a helyi Bukréta hagyományőrző csoport, a Cserháthalápi Hagyományőrző Csoport és Lenicky Erik. A gyermekeket szórakoztatta a RépaRetekMogyoró formáció, valamint a Kaméleon Színház.

A domb tövében kézműves foglalkozások, illetve kézműves vásár várta a látogatókat. Az Ipoly menti kis településre az idén is sokan látogattak el. A környező községek mellett Felvidék távolabbi szegleteiből, valamint az anyaországból, többek között Veresegyházról, Balassagyarmatról, Borosberényből és a Cserháthalápon a hétvégén megtartott V. Palóc Világtalálkozóról is számosan eljöttek Ipolybalogra.

Az eseményről további felvételek ITT tekinthetők meg.