(Fotó: inforadio.hu)

Komáromban és Gútán is egy időben tartották az iskolai beiratkozásokat, április első hetének végén. Fontos kiemelni, ezek még nem a végleges számok, ugyanis az orvosi ajánlások, a pszichológiai vélemények még alakíthatják a végeredményt.

Olvasóink nyomon követhették a gútai önkormányzati igazgatás alá tartozó, magyar alapiskolákat érintő eseményeket. Emlékeztetőül: január végén a gútai képviselő-testület határozatot fogadott el, mellyel a II. Rákóczi Ferenc Alapiskolát és a Corvin Mátyás Alapiskolát szerették volna összevonni. Indoklásul felmerült a demográfiai mutatók kedvezőtlen alakulása, a későbbi kommunikációban pedig szerepet kapott az is, hogy 1 millió 800 ezer eurós támogatásból újul meg a Gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont. Ezért erős konkurenciát szerettek volna létrehozni: a város vezetése észszerűnek tartotta, hogy egy összevont, közös igazgatású magyar iskola jöjjön létre. A gútaiak azonban korántsem értettek egyet ezzel.

Rövidesen a szülők és iskolabarátok kezdeményezésére petíció indult az iskola-összevonás ellen. Az MKP Országos Elnöksége nyilatkozatban tette egyértelművé, hogy minden magyar iskolát meg kell tartani. Február elején a gútai mkp-s polgármester megvétózta a korábbi határozatot, amiről elsőként tudósítottuk olvasóinkat.

Ezt követően a petíciós bizottság már a Rákóczi iskola igazgatónőjének visszahívását követelte Horváth Árpád polgármestertől azzal az indokkal, hogy személyében nem látják biztosítottnak az intézmény felzárkóztatását. Március 23-án Horváth Árpád leváltotta az addigi igazgatót, Bagita Juditot – az iskolatanács bizalmatlanságára hivatkozva. A kedélyek megnyugodtak, a civil aktivisták iskola-összevonás ellen létrejött csoportja és további civilek, helyi képviselők, közéleti szereplők támogatása mellett készülhetett a két városi fenntartású iskola a beiratkozásokra, melynek eredményét most mutatjuk.

A II. Rákóczi Ferenc Alapiskolában várhatóan három új osztály nyílik

Takács Imre, a tanügyi hivatal vezetője érdeklődésünkre elmondta, a következő tanév első osztályába, a II. Rákóczi Ferenc Alapiskolába, 34 diák jelentkezett. Ebből 12 diák a nulladik évfolyamból, 22-en pedig az óvodából. Hét diák esetében az iskola kérvényezni fogja a Pedagógiai, Pszichológiai és Megelőzési Központ által végzett kivizsgálást (feltételezhetően ezek a gyermekek az iskola nulladik osztályába kerülnek majd). Egy gyermek esetében pedig a szülő kérte a halasztást, tehát ő már biztosan nem kezdi meg a 2017/2018-as tanévet a Rákóczi alapiskolában.

A nulladik osztály jelenlegi 13 gyermekéből, várhatóan öt diák kezdheti meg az első évfolyamot. Az első és a nulladik évfolyam mellett nyílhat egy specializált osztály is annak a nyolc diáknak, akik a nulladikból nem kerülnek fel az első osztályba.

„Erre a közoktatási törvény lehetőséget ad” – fogalmazott Takács. A specializált osztály esetében az előírt létszámot minimum négy, de maximum nyolc diákban határozzák meg. Portálunknak elmondta, az eddigi eredmények alapján úgy tűnik tehát, lenne egy specializált, egy nulladik és egy első osztály a II. Rákóczi Ferenc Alapiskolában, bár hozzátette, ezek a beiratkozási számok még nem véglegesek.

Közel a felére csökkent a Corvin Mátyás Alapiskolába beiratkozottak a száma

A Corvin Mátyás Alapiskola beiratkozási számai visszaestek az előző évhez viszonyítva. Akkor 56, most 34 gyermek szülei kérték a felvételt. „Már most tudható az, hogy hatan nem kezdik meg az első évfolyamot. Négy gyermek esetében feltehetőleg halasztással élnek majd a szülők, két gyermek esetében pedig azt valószínűsítik, hogy nulladik osztályban kezdhetnek” – fogalmazott a tanügyi hivatal vezetője. Mint mondta, ez a két diák a Rákóczi iskola nulladik osztályában kezdené meg a következő tanévet. „Ehhez természetesen elengedhetetlen a szülők beleegyezése és az intézmények közötti együttműködés” – fogalmazott Takács Imre.

A gútai egyházi iskolába többen, a szlovák tannyelvűbe kevesebben iratkoztak idén

„A Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont beiratkozott gyermeklétszáma megugrott a tavalyi évhez képest. Ezt az intézményt 27 gyermek választotta, ebből kettő esetében kérik a szakkivizsgálást és egy esetében kérik a halasztást” – tájékoztatta portálunkat az egyházi fenntartású iskola beiratkozási adatairól Takács Imre.

A szlovák tannyelvű, szintén városi tanintézménybe, a J. A. Komenský Alapiskolába 28 gyermeket írattak be (tavaly 35 volt), de ez a számadat a következőképpen módosul előreláthatólag: egy esetében a tanintézmény csak törzsiskolaként szerepel, két további gyermek esetében pedig kérvényezik a szakkivizsgálást és egy halasztó gyermek is lesz a szülők kérésére.

Komáromban is töretlen az egyházi iskola népszerűsége

A négy komáromi magyar alapiskolába összesen 250 gyermeket írattak be. Ez az utóbbi évtized legjobb eredménye, a magyar kisiskolások számát tekintve. A komáromi közös tanügyi hivatal felelős vezetője, Méhes Otília kérésünkre elmondta, hogy az Eötvös Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola beiratkozott elsőseinek a száma 56, a Jókai Mór Alapiskola elsős diákjainak a száma 58, a Marianum Egyházi Iskolaközpontba pedig 50 elsős jelentkezett. A Munka Utcai Alapiskolába íratták be a legtöbb kiselsőst, 86-ot, ebből 10 gyermek várhatóan a nulladik évfolyamot kezdi majd meg.

(Fotó: B. Vida Júlia)

A Jókai Mór Alapiskolában enyhe növekedés mutatkozik a tavalyi számokhoz képest, akkor 53 gyermeket írattak be. Az Eötvös Utcai Alapiskolát idén kevesebben választották – tavaly 76 beiratkozott gyermekről tudósíthattunk.

A Marianum Egyházi Iskolaközpont népszerűsége töretlen. Jelentős az idei emelkedés is a tavalyi 28 gyermekhez képest. Ebben az egyházi fenntartású iskolában figyelemre méltó a diákok évről-évre növekvő létszáma. A Munka Utcai Alapiskola hozta a tőle megszokott eredményeket. Tavaly a beiratkozások után 84 diákot számoltunk össze, és az idei tanév volt az első, hogy nulladik évfolyamot hoztak létre az iskolaköteles, de nem iskolaérett gyermekek számára. A következő tanévben várhatóan folytatni fogják a megkezdett hagyományt.

A szlovák tannyelvű alapiskolákba iratkozó gyermekek száma picivel meghaladta a tavalyit. Akkor összesen 131 gyermeket írattak ezekbe. Idén 136 kisgyermek és szülei választottak szlovák nyelvű intézményt. A Komenský utcai alapiskolába 59 gyermeket, a Határőr utcaiba 44, a Rozmaring utcai alapiskolába pedig 33 gyermeket írattak be. Méhes Otília hangsúlyozta, ezek a számok még nem véglegesek, csak előzetes adatoknak számítanak.

A Komáromi járás harmadik városában, Ógyallán április 20. és 22. között tartják a beiratkozásokat.