Szénássy Zoltán, Gáspár Tibor, Oláh Imre, Oláh György, Sidó Zoltán, Bajnok István. Nem mindennapi névsor, még annak sem, aki tisztes távolból figyelte őket. De...

Itt és Most

PrintFriendly and PDF
A Szlovák Erőművek részvényesi közgyűlése szerdán jóváhagyta a mohi atomerőmű módosított költségvetését, s ezzel immár negyedik alkalommal emelik a költségvetést és tolják ki az építkezés befejezését.

Művelő

PrintFriendly and PDF
Rimaszombatban volt az Arany-est előbemutatója március 29-én. A Tompa Mihály Református Gimnáziumban ezen a héten amúgy is Aranyra emlékeznek, az órák elején felolvasást tartanak,...

Régió

PrintFriendly and PDF
Az önkormányzat képviselő-testülete és a Nádszegi Szent István Király Polgári Társulás közadakozásból szeretnék megvalósítani a szoborállítást.

Kitekintő

PrintFriendly and PDF
A Széchenyi Társaság – a Társaság névadójának kifejezésével – Eszmesúrlódások címmel kerekasztal-beszélgetés sorozatot indított, amelynek célja dr. Rubovszky András főtitkár szavaival: mai életünket érintő...

Szerintem

PrintFriendly and PDF
Szénássy Zoltán, Gáspár Tibor, Oláh Imre, Oláh György, Sidó Zoltán, Bajnok István. Nem mindennapi névsor, még annak sem, aki tisztes távolból figyelte őket. De...

Múltidéző

PrintFriendly and PDF
Akik egy kicsit is ismerik e felvidéki városka történelmét, bizonyára hallottak valamit a megye hajdani főorvosáról, az itteni kórház alapítójáról és igazgatójáról, a közéletben...

Szemrevaló

PrintFriendly and PDF
Nyugaton nyíltan elhangzik: a szudétanémeteknek joguk van az autonómiára, hiszen az általuk lakott régióban többségben élnek. Azt pedig mi tapasztaljuk, hogy amit Nyugaton a németekkel kapcsolatban már 80 éve is láttak, a magyarokra nézve ma sem akarják észrevenni.

Képriport

PrintFriendly and PDF
A Magyar Örökség és Európa Egyesület Magyar Örökség díj bírálóbizottsága idén többek között a komáromi tanintézménynek is odaítélte a Magyar Örökség-díjat.